• Ajánló,  Fantasy,  Romantikus,  Történelmi

    5 leszbikus könyv, amit érdemes elolvasnod idén télen

    A télnek van valami sajátos varázsa; a csípős levegő, a hó alatti csend, a hosszú éjszakák, amikor sokkal könnyebb elmerülni egy jó könyvben. Ebben a bejegyzésben öt olyan leszbikus regényt hoztunk, amelyek a téli hidegben játszódnak. Kietlen tájak, összezártság, lassan izzó szerelmek és kalandos női sorsok várnak. Ha szereted a havas háttérben kibontakozó történeteket, akkor jó helyen jársz.

    1. The Winter Duke

    Írta: Claire Eliza Bartlett
    Műfaj: Fantasy, átdolgozás
    Kiadó: Titan Books
    Oldalszám: 400
    Megjelenés: 2020. március 3.

    Ekata csak azt akarja, hogy életben maradjon, és hogy bizonyíthassa magát tudósként. Amint bátyja végre Felső Kylma hercegségének örökösévé válik, semmi sem fogja otthon tartani gyilkos családja mellett. Sem a könyvei, sem a kísérletei, sem családja jeges tó felett álló rideg kastélya, sőt, még a csábítóan közeli Alsó Kylma sem; a varázslatos víz alatti királyság, amely családja varázserejét is adja. Ám amikor a szabadság már karnyújtásnyira van, szülei és tizenkét testvére rejtélyes alvókórba zuhan, s nincs orvos, aki fel tudná oldani az átkot.
    Egyetlen éjszaka leforgása alatt Ekata megörökli a hercegi címet, bátyja lenyűgöző harcos menyasszonyát, valamint a kívülről és belülről egyre közeledő trónkövetelőket. Semmi sem készítette fel Ekatát a diplomáciára, a háborúra, a szerelemre… vagy a koronára, amelyet sosem akart. Ha Felső Kylma fenn akar maradni, Ekatának szembe kell néznie örökölt mágiájával és hatalmával. És ha ő maga is túl akarja élni mindezt, gyorsan el kell döntenie, miként fordítja saját szolgálatába mindkettőt.

    2. The Mercies

    Írta: Kiran Millwood Hargrave
    Műfaj: Történelmi
    Kiadó: Pan Macmillan
    Oldalszám: 342
    Megjelenés: 2020. február 6.

    Finnmark, Norvégia, 1617. A húszesztendős Maren Magnusdatter a zord sziklás parton áll, és döbbenten figyeli, ahogy a tenger hirtelen, vad dührohamba tör ki. Negyven halász – köztük az apja és a bátyja – vesznek oda, testük összezúzva sodródik a kövekre. A kis sarkvidéki Vardø férfiak nélkül marad, és a nőknek maguknak kell megküzdeniük a rideg mindennapokkal.
    Három évvel később sötét árny vetül a falura. Megérkezik a skót Absalom Cornet, aki korábban a szigetek boszorkányait küldte máglyára. Magával hozza fiatal norvég feleségét, Ursát, aki férje hatalmának megszállottja, de egyben retteg is tőle. Vardøben, és Marenben, Ursa valami egészen újat lát: független nőket. Absalom azonban csak egy Isten által elhagyott helyet lát, ahol szerinte a gonosz szabadon garázdálkodik.
    Ahogy Marent és Ursát lassan egymás felé vonzza egy mély, mindkettőjük számára meglepő kötelék, a sziget egyre beszűkül körülöttük. Absalom kérlelhetetlen uralma pedig Vardø puszta létét fenyegeti.
    A történetet a vardøi vihar és az 1621-es boszorkányperek valódi eseményei ihlették, a The Mercies a szerelemről, a gonoszságról és a megszállottságról szól, a civilizáció peremén.
  • Ajánló,  Romantikus,  Történelmi

    Ajánló – Ladies in Hating

    Írta: Alexandra Vasti

    Kiadó: St. Martin’s Griffin, 2025

    Műfaj: Romantikus, történelmi fikció, gótikus

    Oldalszám: 352

    A híres írónő, Lady Georgiana Cleeve hírnevet és vagyont szerzett magának. Sajnos azonban szerzett egy titokzatos riválist is, Lady Darlingot, akinek hátborzongató történetei mintha közvetlenül Georgiana saját kézirataiból lennének kiemelve. Mit tehet egy makacs, acélos akaratú írónő? Leleplezi az ellenfelét, természetesen.

    Csakhogy a leleplezés nem egészen a terv szerint alakul – ugyanis Lady Darling valójában Cat Lacey, a komornyik lánya, és Georgiana nagyon titkos, nagyon kínos tinédzserkori rajongásának tárgya.

    Cat Lacey egy évtizedet töltött azzal, hogy kirángassa családját a szegénységből. Az utolsó dolog, amire szüksége van, hogy a lélegzetelállító(an nagyképű) Lady Georgiana Cleeve elterelje a figyelmét. Ám úgy tűnik, képtelen megszabadulni bosszantóan szép riválisától; még abban a kísérteties kúriában is, ahol mindketten a következő regényüket tervezik megírni. A történet azonban váratlan fordulatot vesz, amikor a két írónő együtt esik csapdába a kúriában. A szellemes sóhajok és kísérteties szolgák között Cat és Georgiana szemtől szembe kerülnek azzal a perzselő szenvedéllyel, amely mindvégig ott lappangott a rivalizálásuk mélyén.


    A bájos borító és a történet rövid ismertetője után a Ladies in Hating azonnal megvett kilóra, még úgy is, hogy nem olvastam az írónő előző két könyvét, amik ebben az univerzumban játszódnak. Viszont, ahogy mostanában sok regény, ez sem tudott igazán lekötni.

    Összességében kedves volt, de nem vagyok benne biztos, hogy teljesen beváltotta az ígéreteit, vagy lehet, hogy csak az én elvárásaim voltak túl magasak. Pedig elméletben ez a könyv tele van olyan elemekkel, amiket szeretek: történelmi leszbikus románc, egy gótikus kísértetjárta ház, kényszerű összezártság, enemies-to-lovers; a megvalósítás viszont úgy érzem, nem mindig hozta ki a maximumot ezekből a toposzokból.

  • Ajánló,  Romantikus

    Ajánló – Ordinary love

    Írta: Marie Rutkoski

    Kiadó: Knopf, 2025

    Műfaj: Fikció, romantikus

    Oldalszám: 368

    A külsőségeket tekintve Emily egy gyönyörű sorházban lakik Manhattan elegáns Upper East Side negyedében, van két egészséges gyermeke, és egy férje, aki elhalmozza figyelemmel. De a valóság egészen más: Emily házassága válságban van, a szüleivel való kapcsolata tele van feszültséggel, és még mindig nem heverte ki egy régi szívfájdalmát. Amikor egy koktélpartin összefut középiskolai legjobb barátnőjével, Gennel, a múltbéli sebek újra felszakadnak.

    De Gen Hall már nem az a nyurga, éhező lány lyukas cipőben, akibe egykor beleszeretett. Gen mára elismert olimpikon, szponzori szerződésekkel és híres exbarátnők sorával a háta mögött. Emily és Gen óvatosan kerülgetik egymást – egyszerre vonzza őket a köztük lévő mágneses erő és közös múltjuk sebei. Egykor Gen mindent tudott Emilyről. De mégis elhagyta őt. Vajon Emily képes lesz újra megbízni benne? Meg tudják-e bocsátani egymásnak a fiatalkori hibáikat? Emily vajon képes kockára tenni a gyerekeit, a magánéletét és a családjával nehezen kivívott törékeny békét, csak hogy újra együtt lehessen azzal a nővel, akit egykor szeretett?

    Az Ordinary Love egy elsöprő queer szerelmi történet – gyönyörű, szívszorító és teljesen magával ragadó –, két olyan emberről, akik a félelmeik ellenére próbálnak utat találni egymáshoz, és akiket egy olyan szerelem köt össze, amelynek valódi erejét túl fiatalon ismerték meg.


    Marie Rutkoski első felnőtteknek szóló regénye egy mélyen megindító queer love story: A cselekmény középpontjában Emily áll, aki felnőtt élete nagy részében főállású anyuka volt, és aki az érzelmileg és anyagilag is irányító házassága csapdájában rekedt. Több mint tizenöt év után azonban újra összefut Gennel, a középiskolai szerelmével, akiből időközben olimpikon lett.

    Végig Emily szemszögéből követjük a történtet, akinek korántsem felhőtlen gyermekkora és belső, tudat alatti homofóbiája mindvégig visszhangzik a narrációban, miközben lépésről lépésre meghozza a döntést, hogy kilép bántalmazó kapcsolatából.

  • Kritika,  Romantikus

    Kritika – My Best Friend’s Honeymoon

    Írta: Meryl Wilsner

    Kiadó: St. Martin’s Press, 2025

    Műfaj: Romantikus

    Oldalszám: 304

    Elsie Hoffman másfél éve jegyben jár az egyetemi pasijával. Ginny Holtz pedig majdnem másfél évtizede szerelmes Elsie-be.

    Amikor Elsie rájön, hogy a vőlegénye meglepetésként már mindent eltervezett az esküvőre és a nászútra – és neki mindössze annyi a dolga, hogy hét nap múlva fehér ruhában oltár elé álljon –, hirtelen rádöbben, hogy túlságosan is belekényelmesedett egy olyan jövőbe, amit valójában sosem akart. Felbontja az eljegyzést, és egy héttel később már a Karib-tenger felé tart a nem lemondható nászútjára… legjobb barátja, Ginny társaságában.

    Ginny szerint itt az ideje, hogy Elsie végre megtanuljon kiállni önmagáért. Így hát alkut kötnek: a következő egy hétben Elsie bármit megkaphat, amit csak akar – bárhol, bármikor, bármilyen módon –, egyetlen feltétellel: ki kell mondania, hogy mit szeretne. Arra viszont egyikük sem számít, hogy Elsie épp őt akarja majd.

    A közös programok és szelfik gyorsan szenvedélyes csókokká, majd ennél is többé válnak. De mi történik, amikor véget ér a nászút?


    Papíron a My Best Friend’s Honeymoon olyan kellett volna legyen, mint egy korai 2000-es évekbeli romantikus vígjáték (leszámítva azokat az elemeket, amik mára már elavultnak számítanak). Egy friends-to-lovers történet egy kis kényszerű összezártsággal, sok vágyakozással, és igazán sokszínű reprezentációval (Ginny ugyanis egy nem bináris, teltebb testalkatú leszbikus karakter, ami rendkívül ritka az ilyen típusú romantikus történetekben) – ami számomra egyértelműen a könyv egyik legnagyobb, sőt, mondhatni egyetlen erőssége volt.

  • Ajánló,  Romantikus,  Történelmi

    Ajánló – Atmosphere

    Írta: Taylor Jenkins Reid

    Kiadó: Ballantine Books, 2025

    Műfaj: Romantikus, történelmi fikció

    Oldalszám: 352

    Joan Goodwin amióta az eszét tudja, a csillagok megszállottja. Visszafogott és megfontolt alkat, aki elégedett az életével: fizikát és csillagászatot tanít a Rice Egyetemen, és szerető nagynénje a rendkívül éles eszű unokahúgának, Francesnek. Egészen addig, amíg meg nem lát egy hirdetést, amelyben a NASA női tudósokat keres a Space Shuttle programjához. Ekkor Joanban hirtelen fellángol a vágy, hogy ő is azon kevesek közé tartozzon, akik elhagyják a Földet.

    1980 nyarán több ezer jelentkező közül választják ki, és Houstonban, a Johnson Űrközpontban kezdi meg a kiképzést egy kivételes csapat tagjaként; köztük van Hank Redmond Top Gun pilóta és John Griffin tudós, akik még a legnagyobb nyomás alatt is nyugodtak maradnak; Lydia Danes, küldetésszakértő, aki túl keményen dolgozott ahhoz, hogy udvarias legyen; a melegszívű Donna Fitzgerald, aki saját titkaival küzd; és Vanessa Ford, a karizmatikus és titokzatos repülőmérnök, aki bármilyen motort képes megjavítani és bármilyen gépet elvezet.

    Ahogy az újonc űrhajósok váratlan barátságokat kötnek és megkezdik a felkészülést első küldetéseikre, Joan olyan szenvedélyre és szerelemre talál, amelyre sosem számított. Az újfajta látásmód miatt mindent megkérdőjelez, amit eddig a világegyetemben elfoglalt helyéről gondolt.

    Aztán 1984 decemberében, az STS-LR9 küldetése közben, egyetlen pillanat alatt minden megváltozik.


    Először is, tegyünk tisztába valamit: igen, ez a regény az 1980-as években játszódik, és az űrsikló program is fontos szerepet kap. Részben. De ha űrkalandra számítasz, nem ez lesz a könyv fő fókusza. Ez elsősorban egy szerelmi történet. A történet középpontjában a szereplők és az egymással való kapcsolataik állnak. Az űr inkább csak háttérdíszlet.

    Ami engem a leginkább meglepett, az nem is a technikai részletek voltak az űrutazással kapcsolatban (bár ezek pont olyan mértékben voltak jelen, amennyire kellett), hanem az, mennyire személyesnek hatott az egész történet. Joan hangja annyira hiteles, hogy én is vele együtt mentem át az érzelmek teljes skáláján: rémület, bátorság, csodálkozás, bizonytalanság, kíváncsiság – és ettől lett teljesen emberi.

  • Fantasy,  Horror,  Romantikus,  Új megjelenések,  Young Adult

    Júniusi megjelenések

    Júniusban, a forró nyár kellős közepén a romantikus regényeké a főszerep a könyvespolcokon. Legyen szó történelmi románcról, modern szerelmi történetekről vagy szívfacsaró drámákról, mindenki találhat kedvére való olvasnivalót a meleg napokra. És természetesen a fantasy és a krimi műfaj rajongói sem maradnak izgalmas történetek nélkül a forróságban.

    1. Nobody in Particular

    Írta: Sophie Gonzales
    Kiadó: Wednesday Books
    Műfaj: Romantikus
    Oldalszám: 352
    Várható megjelenés: 2025. június 5.

    Henland hercegnője, Rosemary, nem engedheti meg magának a figyelemelterelést. Megállás nélkül azon dolgozik, hogy helyreállítsa a hírnevét egy botrány után, amely miatt elvesztette országa bizalmát – és legjobb barátnőjéét is. Csakhogy amikor egy gyönyörű és vicces új diák érkezik az internátusba, Rose hirtelen mégis elkalandozik.

    Danni, a tehetséges zongorista zenei ösztöndíjjal került be az iskolába, és arra számít, hogy az elit gyerekek kívülállóként fogják kezelni. De kellemes meglepetés éri, amikor a hercegnő egykori legjobb barátnője a szárnyai alá veszi. Minél jobban megismeri új osztálytársait, annál jobban elkezdi érdekelni Rose.

    Ám amikor valami olyasmit lát, amit nem kellett volna, és Henland-szerte pletykák kezdenek keringeni, Rose-nak és Danninek választania kell: vagy kitalálnak valamit, hogy eltereljék a figyelmet a kapcsolatukról, vagy véget vetnek mindennek. Egy dolog ugyanis biztos: ha Rose törékeny hírneve újabb csorbát szenved, a palota bármit megtesz majd, hogy szétválassza őket. Örökre.

    GOODREADS >

  • Ajánló,  Horror,  Romantikus

    Dupla könyvajánló: Két regény, egy virág

    Két könyv, két teljesen más világ – és egy közös pont: orchideák. Ebben a könyvajánlóban két regényt hoztunk, amelyekben ugyanaz a virág játssza a főszerepet, mégis egészen más jelentést kap: az egyikben egy egzotikus virág a szerelem és a túlélés között őrlődő főhős küldetésének kulcsa, a másikban pedig… nos, egy éhes, kissé pszichopata növény figyel a sarokból, és csak arra vár, hogy lecsapjon.

    A The Great Orchid Heist egy izgalmas, romantikus kaland, jó adag erkölcsi dilemmával és egy kissé esetlen betörési kísérlettel. A tét: szerelem vagy a családi otthon megmentése.

    Az Eat the Ones You Love, egy sötét, már-már horrorisztikus pszichodráma, egészen más kérdésekkel: mi történik, ha az, amit féltve őrzünk és szeretünk, végül felemészt minket?

  • Fantasy,  Horror,  Romantikus,  Új megjelenések

    Májusi megjelenések

    Ebben a hónapban a romantika, a krimi, a fantasy és a horror kerülnek a figyelem középpontjába: szívhez szóló történetek, rejtélyekkel teli nyomozások, varázslattal átszőtt világok és borzongató fordulatok várják az olvasókat. Május a tökéletes időszak arra, hogy a szabadban, egy jó könyvvel hangolódjunk a közelgő nyári napokra.

    1. The Manor of Dreams

    Írta: Christina Lee
    Kiadó: Avid Reader Press / Simon & Schuster
    Műfaj: Horror, gótikus, krimi
    Oldalszám: 352
    Várható megjelenés: 2025. május 6.

    Azt mondják, amit nem ismerünk, az nem árthat nekünk. De néha a hallgatás a legveszélyesebb.

    Vivian Yin halott. Ő volt az első kínai színésznő, aki Oscar-díjat nyert – egy igazi úttörő, aki a nyolcvanas években robbant be a köztudatba, majd karrierje csúcsán váratlanul visszavonult, és élete hátralévő részét teljes elszigeteltségben töltötte.

    Halála után a családtagjai összegyűlnek a végrendelet felolvasására. Vivian lányai biztosak benne, hogy megöröklik gyerekkoruk színterét: a hatalmas, növényekkel teli dél-kaliforniai villát. De egy utolsó pillanatban történt módosítás mindent felforgat – a ház egy másik családra száll, amelyről évtizedek óta semmit sem hallani, de most váratlanul visszatérnek.

    Mindkét család beköltözik a birtokra, abban bízva, hogy megszerzik azt maguknak. A gyász, a feszültség és a régi sérelmek közepette Vivian lányai próbálják megfejteni, mi történt édesanyjukkal az utolsó hetekben – de lassan rá kell jönniük, hogy valami sokkal sötétebb is lappang a falak között. Valami, ami nem felejt, és nem bocsát meg. Vajon szembe mernek nézni a múltjukkal, mielőtt túl késő lenne?

    GOODREADS >

  • Képregényalbum,  Romantikus,  Thriller,  Történelmi,  Új megjelenések,  Young Adult

    Áprilisi megjelenések

    Megérkezett április, és szerelem van a levegőben– legalábbis az olvasmányaink között biztosan. Ebben a hónapban a romantikus könyvek kerülnek a reflektorfénybe: legyen szó szívmelengető szerelmi történetekről, szenvedéllyel fűtött találkozásokról vagy humorral átitatott romantikus komédiákról, április a tökéletes időszak, hogy elmerülj ezekben. Persze ha inkább egy krimire vagy egy kedves képregényre vágysz, most is találsz újdonságokat.

    1. Messy Perfect

    Írta: Tanya Boteju
    Kiadó: Quill Tree Books
    Műfaj: Young adult, modern
    Oldalszám: 400
    Várható megjelenés: 2025. április 1.

    Cassie Perera a St. Luke másodéves diákja, akit mindenki a suli sztárjaként ismer. Az új tanév azonban váratlan fordulatot hoz: visszatér Ben, Cassie egykori barátja, aki évekkel ezelőtt egy homofób zaklatási ügy után hagyta ott az iskolát. Cassie pontosan tudja, hogy akkoriban nem állt ki mellette – és a bűntudat azóta sem hagyja nyugodni.

    Most, a tőle megszokott lendülettel, elhatározza, hogy tesz valamit: összefog a szomszédos állami iskola diákjaival, és létrehozza a Nemek és Szexualitás Szövetségét – részben azért, hogy helyrehozza a múltat, részben pedig azért, mert titokban vonzza a lehetőség, hogy végre őszintén beszéljen a saját szexualitásáról is.

    Ahogy egyre közelebb kerül új barátaihoz, Cassie ráébred, milyen felszabadító érzés kilépni a megszokott szerepeiből. De miközben felfedezi az új oldalát, meg kell küzdenie azzal is, hogyan egyeztetheti össze mindezt az elvárt tökéletes diák, katolikus lány és példakép szerepével.

    Az eddig gondosan felépített élete kezd meginogni; de talán épp ez ad esélyt arra, hogy valami sokkal igazibbat hozzon létre.

    GOODREADS >

  • Fantasy,  Horror,  Képregényalbum,  Romantikus,  Új megjelenések,  Young Adult

    Márciusi megjelenések

    Március üde szellőként érkezett, tele izgalmas új olvasmányokkal; akár egy elbűvölő romantikus történetre vágysz, akár egy titokzatos fantasy világába szeretnél elmerülni, vagy egy aranyos képregényalbumot keresel, az új hónap tökéletes alkalom arra, hogy új könyvek mellett élvezd a kora tavaszi estéket.

    1. They bloom at night

    Írta: Trang Thanh Tran
    Kiadó: Bloomsbury YA
    Műfaj: Horror, young adult
    Oldalszám: 272
    Várható megjelenés: 2025. március 4.

    A louisianai Mercy városát vastagon belepte a vörösmoszat. Egy pusztító hurrikán óta mutálódott vadállatok leselkednek az egyre emelkedő vízben. De Mercy mindig is egy olyan hely volt, ahol a szörnyek nyíltan jártak az emberek között. Különösen az Öböl nevezetű városrészben, ahol Noon élete már jóval a vihar előtt a feje tetejére állt egy buli során, amire az idősebb pasija rángatta el.

    Noon az elárasztott városban rekedt az anyjával, aki meg van győződve róla, hogy halott családtagjaik tengeri lényekként születtek újjá. Egyedül a fájdalommal, amit azon a bizonyos éjszakán átélt, Noon magába temeti az igazságot: nem illik a világba.

    Amikor Mercy kegyetlen vezetője arra kényszeríti Noont és az anyját, hogy fogják el a lényt, amely vízbe fojtja a lakosokat, Noon vonakodva szövetséget köt a férfi vadász lányával, valamint régi és új barátaival. Ahogy közeleg a következő vihar, Noon kénytelen szembenézni a múltjával – és eldönteni, készen áll-e végre meghallani a benne rejtőző szörny hívását.

    GOODREADS >