Ajánló – Hungerstone
Írta: Kat Dunn
Kiadó: Manilla, 2024
Műfaj: Horror, gótikus
Oldalszám: 384
Lenore az acélmágnás Henry felesége, de tíz évvel házasságuk után a kapcsolatuk megromlott, és nem született gyermekük sem, aki kitöltené a köztük lévő űrt. Henry ambíciói Londonból a vidéki Nethershaw impozáns kastélyába repítik őket, ahol Henry a társadalom krémjének részvételével kíván vadászatot rendezni. Lenore szörnyű titkot őriz a férje legutóbbi vadászatáról, és bár soha nem beszélnek róla, a mai napig kísérti a házasságukat.
Az esemény előkészületei váratlan fordulatot vesznek, amikor a távoli otthonuk közelében történt autóbaleset Lenore életébe sodorja a titokzatos Carmillát. Carmillát, aki nappal gyenge és sápadt, de éjszaka életre kel; Carmillát, aki mély éhséget ébreszt Lenore-ban. Nem sokkal később a helyi falvak lányai elkezdenek megbetegedni, majd véres éhség emészti fel őket.
A férje szerelmének visszanyerése és Carmilla egyre növekvő hatalma között tépelődve Lenore elkezdi feltárni a múltját, és közben olyan sötétséget fedez fel az otthonában, amely halálos veszélybe sodorja…
A kietlen lápvidék zord vadonjában és az ipari forradalom féktelen étvágyának árnyékában játszódó Hungerstone a Carmilla feminista újragondolt feldolgozása – azé a könyvé, amely a Drakulát is ihlette. Egy magával ragadó történet a vágyról és az éhségről.
A Hungerstone a klasszikus leszbikus vámpírtörténet, a Carmilla újragondolása, ám mindenekelőtt egy történelmi fantasy egy olyan nőről, aki soha nem mert szembenézni valódi vágyaival. Vágyik a szerelemre, a beteljesülésre, a hatalomra és arra, hogy végre szabadjára engedhesse elfojtott dühét. A vámpír karaktere pedig tökéletes metafora minderre: a kielégíthetetlen sóvárgásra, a titkos ösztönökre.
Felvetődik a kérdés: vajon Carmilla az, aki felszínre hozza Lenore mélyen eltemetett vágyait, vagy csak engedélyt adott arra, hogy végre felszínre törhessenek?
Lenore belső monológjai gyakran tudatos önreflexióként jelennek meg – világosan elemzi, miért cselekszik úgy, ahogy, és hogyan tanulta meg már gyerekként, hogy mások elvárásait saját szükségletei elé helyezze. Őszintén szólva, nehezen tudom elképzelni, hogy valaki ilyen helyzetben ennyire nyíltan és kimérten fogalmazná meg magában azt, hogy „megérdemlem a sorsomat, mert rossz ember vagyok.” Ezek a gondolatok számomra kissé túl didaktikusnak hatottak, és Lenore már-már túlságosan is tudatos. Ugyanakkor értékelem, hogy Lenore nem egy hibátlan karakter – a történet során több kétes döntést is hoz, ami sokkal árnyaltabbá és életszerűbbé teszi a cselekményt.
„To be a woman is a horror I can little comprehend.”
Carmilla karakterével kapcsolatban érthető, hogy a rejtélyessége a történet szerves része, ugyanakkor időnként úgy éreztem, hogy túlságosan a leírások szintjén marad a Lenore-ban ébredő, megmagyarázhatatlan vonzalom iránta. Kicsit több figyelmet érdemelt volna az is, hogy hogyan vált Carmilla titokzatos idegenből érdekes vendéggé; ehhez nem kellett volna feltétlenül feláldozni a sejtelmes hangulatot sem.
Ugyan a jelenetek hangulata végig tapintható volt, a történet tempója egészen a könyv körülbelül 60%-áig lassúnak érződött. Igaz, ez talán megbocsátható, hiszen a gótikus regényekre jellemző a komótos építkezés, ahol az olvasónak időnként el kell tűnődnie azon, mi történt meg ténylegesen, és mit szült csupán a képzelet. Ennek ellenére Lenore-on kívül szinte minden szereplő egydimenziós maradt. Maga Carmilla inkább eszközként funkcionált, aki csupán Lenore jellemfejlődését szolgálta, semmint önálló karakterként. Kettejük kapcsolata végig felszínes maradt, és sajnáltam, hogy az írónő nem ásott mélyebbre a dinamikájukban. Hasonlóképp kevés érzelmi súlya volt Lenore többi kapcsolatának is, ami megnehezítette, hogy igazán kötődjek a szereplőkhöz.
„Disappointment tells us what we truly wanted. And to want is to be alive.””
A könyv gótikus atmoszféra sok szempontból élvezetes volt. Szinte éreztem a lápvidékre letelepedő köd súlyát, a roskadozó kastély nyirkosságát, és Lenore gyomorszorító, lassan izzó dühét. A hangulat annyira erőteljes volt, hogy szinte úgy éreztem, én is ott vagyok a szereplők mellett a kastélyban.
Külön megjegyzendő, hogy az írónő szemmel láthatóan alapos kutatómunkát végzett Sheffield, a munkásjogok és a korabeli acélipar kapcsán. Nagyon tetszett, hogy Észak-Anglia ilyen hitelesen és részletgazdagon jelent meg. A regény emellett fontos társadalmi kérdéseket is boncolgat, mint a nemi szerepek, a patriarchátus és a nők elnyomása.
Összességében a Hungerstone tartogat ugyan néhány érdekes pillanatot és valóban borzongató, de a befejezés túl gyorsan érződött, és nem volt elég kielégítő. Bár a horror a kedvenc műfajaim közé tartozik, számomra ez a regény végül nem bizonyult telitalálatnak, de így is ajánlanám azoknak, akik egy alapos kutatásokon alapuló, történelmi háttérrel rendelkező, melankolikus hangulatú regényre vágynak. Emellett meglepően kevés volt a vámpíros elem és leszbikus feszültség, amitől az egész kissé csalódást keltett ezen a téren.
