Vendégtoll: Ajánló – Holy Wrath
Írta: Victoria Mier
Kiadó: JV Ventures LLC, 2025
Műfaj: Fantasy
Oldalszám: 474
Egy városban, ami görcsösen ragaszkodik a fényhez egy sötét korszakban, a gyógyító Ophelia semmi másra nem vágyik, csak hogy egy Szent kiválassza őt. Majd’ harminc éve, árvaként érkezett Lumendeibe és azóta fáradhatatlanul dolgozik, hogy méltónak tartattassék a Titokzatokra – arra a szent, varázslatos erőre, amivel csak a Szentek ruházhatják fel a kiválasztott halandókat.
Amikor azt a feladatot kapja, hogy egy sebesült foglyot ápoljon, Ophelia úgy gondolja, itt a tökéletes pillanat, hogy bebizonyítsa, készen áll a Szentelésre. A fogoly pedig nem más, mint az Árnylovag – Lumendei ellenségének, a Sepulchyre-nak a legveszélyesebb harcosa. Ha meg tudná menteni az Árnylovag lelkét és áttéríteni őt az Oltáriszentség Templomának hitére, a Szentek bizonyára egymással vetekednének azért, hogy kié lesz Ophelia.
De a letaglózóan gyönyörű és vitathatatlanul halálos lovag lelke még rosszabb állapotban van, mint Ophelia sejtette. Valójában a lovag ragaszkodik ahhoz, hogy Ophelia szeretett Istene egy öldöklő hazug és a szeretett városa pedig megfeketedett csontokon nyugszik. Kezdetben könnyű istenkáromlásként elhessegetni ezeket az állításokat. Egészen addig, mígnem Lumendei díszes titkai csontvázként kezdenek kihullani a szekrényből és Ophelia saját maga fedez fel egy összeesküvést… miután kénytelen megfontolni, hogy Nyatrix – vagy másnéven az Árnylovag, – talán mégis igazat mond, és hogy az elbűvölő lovag lelkének megmentése jelenleg a legkisebb gondja.
Általánosságban jobban szeretem a legalább közepes gyorsasággal pörgő történeteket, de nem vetem meg a lassú folyásúakat sem, ha érdekesek. A legtöbbször azonban annyira nem tudnak lekötni és tényleg annyira lassúak, hogy már a harmadánál elveszítenek – úgy érzem, itt is ennek kellett volna történnie, de a Holy Wrath világépítése annyira érdekes volt, hogy mégsem tudtam félbehagyni. Ó, pedig brutálisan lassan csordogált a sztori úgy körülbelül a feléig, és utána sem lesz lóverseny. Úgyhogy aki valami pörgős sztorira vágyik, az valószínűleg jobban teszi, ha másfelé kacsintgat.
Sunky írása.
Ha viszont ez nem rettenti el a potenciális olvasót, akkor úgy gondolom, van itt bőven mit szeretni. Sylva világa, és főleg Lumendei nyíltan katolikus-ihletésű, és bár nekem személyesen nincs érintettségem a témában, úgy gondolom, igazán elevenébe találhat azoknak, akik a főszereplőhöz hasonló élményt élnek meg a saját vallásukkal és hitvilágukkal. A történet lényegében egy vallásos trauma átélése, annak a végigkövetése, ahogy Ophelia szép lassan ráébred, hogy az egész élete és a lényének a magja egy aljas hazugságra épül és mindent meg kell kérdőjeleznie, ami eddig az “élet rendjének” tűnt. A legjobb az egészben, hogy ezt az egész folyamatot egy vonzó harcosnő indítja be!
„If you only do the right thing to avoid punishment, is that truly goodness? And can a god so eager to punish you truly love you?”
A könyv az említett, vakon hívő, sánta Ophelia szemszögéből íródott, ami egyszerre volt nagyon érdekes és borzasztóan kényelmetlen is sokszor. Ophelia már elmúlt 30 éves, de az elnyomott neveltetése miatt néhol zavaróan gyermekiek voltak a gondolatai és tettei, és először ezt hiteltelennek éreztem, de aztán rájöttem, hogy mégis milyen legyen a személyisége egy olyan nőnek, akit kicsi kora óta istenfélő szubmisszióba szocializáltak bele, akit ráadásul még a sánta lábának terhe is kísért?
Ophelia hőn szeretett istene, az Első Gyermek szeretetre, tisztaságra és megbocsátásra épülő vallást tár a hívei elé, ám mindez csak egy eszköz arra, hogy a várost vezető magas pozíciókban lévő férfiak teljes és önkéntes alávetettséget vívjanak ki az alábbvalóktól, és főként a nőktől. Opheliát a múltban egyszer megkörnyékezett egy enyhén szólva kellemetlen jellemmel rendelkező férfi, akit elutasított, mire az említett férfi megvádolta, hogy goétiát, egyfajta boszorkányságot űz, minek során majdnem elítélték.
„Perhaps this is why I cannot accept that I might be beautiful. Because I do not think I can bear another curse.””
A végzetétől Renault Amadeus, egy régi barátja mentette meg Opheliát egy leánykéréssel, ám hamar kiderül, hogy Renault nem feltétlen különb, mint a többi hatalmi pozícióban lévő férfi, és a barátsága sem olyan tiszta, mint eredetileg hitte. Ophelia próbál tökéletesen makulátlan és odaadó hívő lenni, de pechjére tisztátalan szexuális vágyai vannak más nők felé – emiatt pedig rendszeresen végez önsanyargatást a bűnei meggyónásaként az éjjeliszekrényében tartott korbáccsal. A homofóbia, bűnös szexualitás és önmagában a bűn is egy elég fontos koncepció a történetben.
Nehéz összeegyeztetni Ophelia vak odaadását és szófogadását azzal a ragadó mocsokkal, ami minden percnek beszennyezi az atmoszféráját, amit Lumendeiben töltünk, de pont emiatt kifejezetten egyedinek tartottam Ophelia személyiségét és szemszögét. Tetszett, ahogy Nyatrix elkezdi bontogatni a szárnyait, hogy a feminine rage felszínre kerülhessen és Ophelia végre megtanulja, hogyan kell a saját magad és a sorsod urának lenni. Sajnos maga a románc annyira nem nyert meg magának, valahogy nem tudott berántani, és bár szurkoltam nekik, hiányzott az az oomph érzés, amit szerettem volna. De a sóvárgás nagyon ott volt! És Nyatrix igazán odaadó és végtelenül kedves szerető (talán kissé túlságosan is).
A végére eléggé elborulnak a dolgok, megjelenik pár kozmikus horror elem is, de nekem tetszett, és mint az elején említettem, a világépítés szerintem nagyon jó; annyira érdekes volt, és annyira tudni szerettem volna, mi rejlik még a világban. Emiatt egy kicsit bánom is, hogy egykötetes történet, mert úgy érzem, nem fért bele egy könyvbe elég dolog, bőven olvastam volna még ennek a világnak a történelméről. (Persze azért örülök, hogy nem egy újabb sorozat, amit aztán sose fejezek be.)
Bár nincs semmi testi fogyatékosságom, ezért nem teljesen hiteles a véleményem, de úgy gondolom, az írónő kellő érzékenységgel nyúlt Ophelia sántaságához, és nem csak holtteher volt végig. Voltak dolgok, amiket lehetett volna jobban csinálni, de összességében én a lassúsága ellenére is nagyon élveztem ezt a könyvet. A történetben elég sok súlyos téma megjelenik, a már említetteken kívül van itt még ableizmus, beleegyezés nélküli szexuális közeledés, depresszió és öngyilkos hajlamok gondolati síkon, szektás agymosás, önsanyargatásra való kényszerítés, ezeket érdemes észben tartani. Ha viszont ezek sem térítenek el, és szereted a gyönyörűen megírt, vallásos témájú, érdekes világú karakterdrámákat, akkor érdemes esélyt adni ennek a könyvnek!
Köszönjük az ajánlót, Sunkynak, akit megtaláltok Molyon is.