Kritika – Black Flame
Írta: Gretchen Felker-Martin
Kiadó: Tor Nightlife
Műfaj: Horror
Oldalszám: 196
Ellen teljes elszigeteltségben tölti napjait és azt is mélyen titkolja, hogy leszbikus. Egy hanyatló New York-i archívumban dolgozik, ahol régi filmeket restaurál.
Amikor egy csoport német tudós átad neki egy kópiát egy hírhedt, kizsákmányoló filmről – amelyről azt hitték, hogy a holokauszt idején megsemmisült – Ellen kénytelen szembenézni saját elfojtott szexualitásával. Ahogy egyre mélyebbre merül a film restaurálásában, úgy válik egyre megszállottabbá az okkult gyakorlatokat és queer kicsapongásokat ábrázoló jelenetek kapcsán.
Hamarosan meggyőződésévé válik, hogy amit a filmen lát, nem fikció — hanem valóság. És mindez vele is megtörténik…
Az alapötlet annyira ígéretes volt: a New York-i helyszín, az elátkozott film, amit a nácik el akartak égetni Auschwitzban, de csodával határos módon nem sikerült elpusztítaniuk. És természetesen leszbikus reprezentáció. Sajnos azonban ennek az ötletnek a megvalósítása borzalmasan sikerült.
A Black Flame egy fokozatosan őrületbe torkolló történet, amelyet az elfojtott szexualitás, a személyes és generációs trauma, valamint mindenféle bántalmazás hajt előre. És azt kell mondjam, valóban olyan volt, mintha megőrülnék. A szöveg, az ötlet megvalósítása, a narráció… gyakorlatilag ebben a könyvben minden pocsék volt. Felker-Martin töredezett mondatokban ír, nem mutatja be kellő részletességgel a szereplőket, helyszíneket vagy fogalmakat, és egyik pillanatról a másikra teljesen más helyzetben találjuk magunkat. Az egész olyan, mintha ez csak az első vázlat lett volna egy még készülő könyvhöz.
Feltűnt, hogy az író nagyon próbált „művészien” fogalmazni, de ettől az egész szöveg csak zavaros és bonyolult lett, és néha már azt sem tudtam, mi történik. A sztorinak nem volt semmiféle összefüggő íve, csak laza interakciók váltották egymást a karakterek között, amit néha megszakított a The Baroness c. fiktív, betiltott pornófilm részletei.
„What would it do to someone, to survive the Holocaust only to realize that the other side wasn’t going to save you?”
A „horror” kizárólag a szexuális devianciára korlátozódott, de ez sem volt különösebben nyugtalanító, inkább csak béna. Az írónő egyértelműen sokkolni próbálta az olvasót, és bár ez sikerült neki, de nem pozitív értelemben. Nem zavar a horror, sőt, kifejezetten szeretem a műfajt. De ez a könyv egyszerűen semmit nem kezdett az ígért horrorisztikus elemekkel. Egyszerű díszletként szolgáltak. De minek, mikor a cselekmény közben teljesen szétesett? Számos alkalommal olvashattunk róla, ahogy a szereplők önkielégítenek filmnézés közben, pedig ezeket az oldalakat sokkal inkább lehetett volna arra használni, hogy jobban megismerjük őket és a motivációikat.
„She hated these people. she hated everything she’d done to herself to try to be one of them.”
Imádom az olyan narrátorokat, akikkel nehéz azonosulni, a teljesen szétcsúszott főszereplőket, de Ellen egyszerűen csak idegesítő és szánalmas volt. A karaktere szándékosan elfojtott, passzív és önutáló, de ez megnehezítheti, hogy az olvasó drukkoljon neki vagy kapcsolódni tudjon hozzá – különösen az egész regényen keresztül. A mellékszereplőket már fel sem tudnám sorolni, annyira jelentéktelenek voltak.
Egyetlen dolog tetszett ebben a könyvben, mégpedig a szimbolika. Amikor valaki kénytelen titkolni a szexuális orientációját, mert minden családtagja és barátja undorítóan homofób, az magában is egyfajta horror. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a főszereplő zsidó, és mindössze egy generáció választja el a holokauszttól, máris érthető, milyen nyomasztó undort próbál kifejezni ez a könyv.
Nagyon kíváncsian vettem kezembe ezt a könyvet, azonban az év egyik legnagyobb csalódása lett. A történetnek elvileg erotikusnak, sőt kifejezetten érzékinek kellett volna lennie, ehelyett azonban éppoly kellemetlen lett, mint Ellen hüvelygombája.
Ez volt a könyvklubunk szeptemberi havi olvasmánya. Ha te is szívesen részt vennél a következő közös olvasásokban, és szeretnél velünk beszélgetni könyvekről, csatlakozz a Discord-szerverünkhöz!
