Kritika – The Last Bookstore on Earth
Írta: Lily Braun-Arnold
Kiadó: Delacorte Press, 2025
Műfaj: Young adult, disztópikus
Oldalszám: 320
A világ ismét a végéhez közeledik.
Amióta az első Vihar romba döntötte a civilizációt, a tizenhét éves Liz Flannery egy elhagyatott könyvesboltban húzta meg magát New Jersey külvárosában, ahol korábban dolgozott. Könyvekkel kereskedik, hogy ellássa magát, és ez az egyetlen hely, amely még biztonságosnak tűnik számára.
Egészen addig, amíg meg nem tudja, hogy egy újabb, mindent elsöprő Vihar közeledik… és ezzel minden megváltozik.
Ekkor toppan be Maeve, egy tüskés természetű, potenciálisan veszélyes idegen, aki egy éjszaka menedéket keresve betör a könyvesboltba. Bár a két lány rögtön összetűzésbe kerül, Maeve-ben megvan az, amire Liznek szüksége van – a képesség, hogy helyrehozza a romos üzletet, mielőtt elérkezik a következő klímakatasztrófa. Liz vonakodva beleegyezik, hogy Maeve maradhat.
Ahogy a lányok közelebb kerülnek egymáshoz, és tagadhatatlan érzések ébrednek közöttük, rájönnek, hogy nagyobb veszélyek leselkednek rájuk, mint a közelgő Vihar. Amikor pedig Maeve titkai és Liz belső démonai visszatérnek, hogy kísértsék őket, az összeomló világ közepette kell az életükért küzdeniük.
Egyáltalán nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, csak azért jött haza velem a boltból, mert ez volt a legolcsóbb, de igyekeztem nem hagyni, hogy ez befolyásolja a róla alkotott véleményem. Sajnálatos módon azonban nagyon hamar előtérbe kerülnek a sablonos tinidrámák jellemzői, és ezzel párhuzamosan a regény színvonala is zuhanórepülésbe kezd.
A legerősebb eleme kétségtelenül az alapkoncepció, amely már a címben is megjelenik: miután beütött a klímakatasztrófa és savas esők tépázták meg a Földet, és amik jelentősen megtizedelték az emberiséget, kamasz főhősnőnk, Liz, egyedül marad a könyvesboltban, amelyben egykor dolgozott, és minden nap abban reménykedik, hogy talán betér hozzá valaki a magányos túlélők közül.
Liz alapvetően érdekes karakter lehetne: egyedül él egy könyvesboltban, és múltjából fel-felbukkanó családi visszaemlékezések sejtetik, hogy valami egészen sötét dolgot követett el. Ezek a flashbackek azonban túlságosan rövidek és felszínesek. Jó lett volna, ha az író több figyelmet szentel Liz múltjának, mert ez nemcsak árnyaltabbá tette volna a történetet, hanem érzelmileg is közelebb hozta volna őt az olvasóhoz. Annak ellenére, hogy fiatal és elvileg alkalmazkodóképesnek kellene lennie, szinte minden téren meglepően életképtelen. Nem is értem, hogyan élhetett túl ilyen sokáig. Bár érezni lehetett benne a komplexitás lehetőségét, engem végül nem nagyon érdekelt a túlélése – sőt, néha inkább a savas esőt választottam volna, minthogy Lizzel legyek összezárva.
„Sometimes, you feel like falling apart, and the only thing you can focus your energy on is making sure that you don’t.”
Egy nap aztán megjelenik egy másik fiatal lány (ezalatt azt értem, hogy megpróbál betörni), Maeve, aki felajánlja Liznek, hogy segít rendbe hozni a boltot az újabb közelgő vihar előtt, ha cserébe meghúzhatja magát nála.
Maeve még Liznél is sablonosabb karakternek bizonyult. A múltjáról alig tudunk meg valamit, ami megnehezítette, hogy bármiféle érzelmi kötődést alakítsak ki felé. A Lizhez fűződő viszonya egyáltalán nem volt meggyőző, hiányzott belőle a valódi kémia. Kicsit olyan érzés volt, hogy azért a szerelmi szálnak és annak, hogy mindketten lányok, pusztán az volt a célja, hogy ezzel lehessen reklámozni a könyvet.
A sztori többi aspektusát tekintve egy posztapokaliptikus történethez képest meglepően kevés benne a valódi konfliktus vagy küzdelem. A cselekmény inkább a szereplők közti romantikus viszonyra fókuszál, de mint említettem, ez a szál is halvány. A könyvesbolt bármilyen más bolt is lehetett volna – a történetnek gyakorlatilag semmi köze nem volt sem az olvasáshoz, sem a könyvekhez. A helyi fosztogatók ugyan problémát jelentenek, de ez a kelleténél hol sokkal drámaibban van tálalva, hol egyáltalán nem foglalkoznak velük. Liz sérülése hol halálos fenyegetést, hol kis horzsolást jelent – attól függően, mire van épp szüksége az írónak a sablonos cselekményhez. A történet kiszámítható, a szereplők jönnek-mennek, és mindig pont akkor bukkannak fel, amikor számítani lehet rá.
Őszintén szólva, a The Last Bookstore on Earth csalódást keltő volt, rengeteg elpazarolt lehetőséggel. Bárcsak egy mélyebb karakterdráma lett volna, és jobban megismerhettük volna a két lányt és a könyvesbolt alkalmi vendégeit. Vagy bárcsak jobban ráfeküdt volna a posztapokaliptikus vonalra és a túlélésre. Így azonban az egész történet két szék között a földre esett, és számomra a legérdekesebb részek a Liz naplójában szereplő történetek voltak – azok a pillanatképek, amelyek mások túléléséről szóltak.
