Ajánló – The Burning Kingdoms trilógia

Ezúttal egy különleges kettős ajánlót olvashattok Tasha Suri The Burning Kingdoms könyvsorozatának eddig megjelent részeiről. Ha szereted a fantasy műfajt, a részletesen felépített varázslatos világokat, a korántsem fekete-fehér, de annál erősebb nőket és a magával ragadó történeteket, akkor mindenképp olvass tovább!

The Jasmine Throne

Korábban Tasha Suri egyik könyvét sem olvastam, így fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok. De ki ne lenne kíváncsi egy ilyen koncepcióra: Morálisan megkérdőjelezhető, bosszúszomjas leszbikus főszereplők.

Miután megtagadja, hogy „megtisztuljon” a máglyán való halál által, Malini hercegnő a Hiranában, egy kísértetjárta templomban raboskodik, ahol a templom bölcseit és gyermekeit egykor szintén elégették. Priya egy cselédlány, akinek egyetlen feladata, hogy szolgálja őt. Priyának azonban van egy titka: ő a kevés templomi gyermek egyike, akik életben maradtak, és egy tiltott erő lakozik benne, amely egyre hatalmasabbá válik, minél több időt tölt a Hiranában. Miután Malini szemtanúja lesz ennek az erőnek, sorsuk összeforr és fontos részei lesznek egymás bosszúhadjáratának. Útközben megismerjük még Raót, a Malini kiszabadítására törekvő herceget; Bhumikát, egy másik templomi gyermeket, aki egészen másfajta hatalommal bír; és Ashokot, Priya bátyját, aki lázadást vezet a Parijatdvipai Birodalom ellen.

Őszintén szólva nem is tudom, hol kezdjem. Lassan három éve, hogy először vettem a kezembe ezt a könyvet, de még mindig nehezen fogalmazom meg a gondolataimat!

A stílus egyből magával ragadott; én azok táborát erősítem, akik szeretik a terjengős prózát és a részletes világépítést. A történet maga olyan volt, mint egy nyíló mérges virág. Egy lassú kibontakozás; gyönyörű, még ha halálos is. A tempó tökéletesen építette fel az eseményeket; egyszerre akartam kiélvezni és olyan gyorsan olvasni, amilyen gyorsan csak tudtam.

A különböző nézőpontokat is kimondottan jól kezeli, de mint minden hasonló esetben, itt is voltak olyan karakterekhez tartozó fejezetek, amelyeket legszívesebben átugrottam volna, csak hogy visszatérhessek a főszereplőkhöz. Végül ellenálltam ennek a kísértésnek, és mindenkit erre buzdítok, hiszen így lehet igazán beleképzelni magunkat az egyes karakterek helyébe, és eligazodni a különböző fejezetek és cselekményszálak között.

Raóról viszont kifejezetten szívesen olvastam volna többet; nagyon tetszett, ahogy a karaktere kapcsolódik Priya és Malini cselekményszálaihoz. Ashokot eleinte nem nagyon kedveltem, de idővel egyre jobban érthetők a motivációi. Imádtam az összes női karaktert. Mindegyikük annyira erős és határozott a maga egyedi módján. A szinte elvadult Priyával és Malinivel ellentétben Ahiranya helytartójának felesége, Bhumika szelídnek és visszafogottnak mutatja magát, de titokban követőket gyűjt maga köré, miközben szépeleg a Parijatdvipai Birodalom előtt, és még a férjét is meggyőzi a hűségéről. Mindhárom nő más-más módon szerezte meg a saját hatalmát, és lenyűgöző volt látni, ahogy sorsuk összefonódik a többi szereplővel.

Priya és Bhumika is templomi gyerekek; ketten azon kevesek közül, akik túlélték a tüzet, amelynek el kellett volna pusztítania őket. Így egyfajta rokonság van köztük: a közös a neveltetésük és a titkuk. Bhumika történetét is érdekes volt követni; még ha sokan gyengének vagy árulónak is gondolják, egyértelmű, hogy a maga módján ő is harcol a népéért. Tetszett, hogy a szereplőknek folyamatosan meg kellett küzdeniük saját erkölcsi tartásukkal, és el kellett dönteniük, hogy a küldetéseik során elvetik-e korábbi meggyőződésüket vagy egyéb erkölcsi fenntartásaikat. Malini és Priya különböző okokból és különböző módon keresik a bosszút. Mindketten morálisan megkérdőjelezhetők, bár talán azt mondanám, hogy Malinire ez jobban vonatkozik, mint Priyára.

A romantikus szál őszintén szólva elég visszafogott volt, de nem panaszkodom. Annyi minden történik, hogy a romantika az utolsó dolog, ami az ember eszébe jut, vagy legalábbis estemben így volt; én inkább a cselekmény bonyolultabb részeire koncentráltam. Sőt, helyenként inkább tűnt úgy, hogy ez egy kényszerűségből kialakult kapcsolat, sem mint tényleges kémia: Malini és Priya is a nőkhöz vonzódik, mindketten csapdába estek, és mindketten fel akarják használni a másikat, hogy megkapják, amit akarnak, olyannyira, hogy hajlandóak manipulálni és más módon bántani egymást.

This was what she had needed. Not forgiveness, not a balm for this strange writhing fury inside her, but the promise of someone to care for – to love – that she could not harm. Even if she had to. Even if she tried.

Ami viszont tetszett a Malini és Priya közötti romantikus kapcsolatban, az az, hogy az író milyen gyorsan megkérdőjelezte a látszólag nyilvánvaló hatalmi egyenlőtlenséget kettejük között. A hercegnő és szolgálója szinte azonnal egyenragúak lesznek, így mindenféle erkölcsi aggály nélkül lehet szorítani a szerelmükért.

Továbbá, az amúgy is rendkívül érdekes politikai ármánykodáson – amely sok esetben összetett vallási ideológián alapul -, valamint a szereplők saját hitükkel és erkölcsükkel folytatott állandó küzdelmén felül a könyv egy igazán varázslatos világban játszódik. Ebben a világban az embereket egy rothadásnak nevezett betegség sújtja: zöldellő kinövések jelennek meg rajtuk, amelyek legyengítik és megbetegítik őket, amíg végül meghalnak. Az egyetlen dolog, ami lassítja ezt az ismeretlen eredetű betegséget, az Ahiranya ritka szent fája, de senki sem tudja, hogy miért. Úgy vélik, hogy valami köze van a yaksák néven ismert ősi lényekhez. A Hirana-templomot, ahol Malinit fogva tartják, egykor a yaksák imádatának szentelték. A Hiranához, valamint a yaksák követőihez még rengeteg érdekes történet fűződik, de többet nem szeretnék elárulni! Csak annyit, hogy számomra talán ez volt a legérdekesebb szál.

Ha szereted a morálisan megkérdőjelezhető karaktereket és a fantasztikus világokat, nem érdemes kihagyni ezt a könyvet.

MOLY.HU | GOODREADS | HIVATALOS HONLAP

The Oleander Sword

Bármennyire is tetszett az első könyv, az élet kifürkészhetetlen csavarjai miatt végül éveket váratott magára, hogy elolvassam a folytatást. A várva várt élményt egyedül talán az rontotta, hogy már az elején gondjaim voltak a tempójával. A The Oleander Sword egy lassú folytatás, amely egy váratlanul izgalmas befejezésben csúcsosodik ki.

Malini úgy döntött, hogy igényt tart a megjövendölt szerepére, mint Parijatdvipa törvényes császárnője, de ehhez szembe kell néznie bátyja illusztris hadseregével. Hasonlóképpen, Priya immár háromszorosan újjászületett bölcs és Ahiranya egyik vezetője, de a rothadás lassan teljesen elszabadul, hiába harcol ellene. Amikor útjaik ismét keresztezik egymást, kettejüknek mindent meg kell tenniük, hogy visszaszerezzék jogos helyüket a birodalomban, és legyőzzék azokat, akiket legszívesebben tűzre vetnék őket.

A folytatásokról mindig nehezebb véleményt írni, és ebben az esetben nem segít, hogy ez a könyv sajnos küzdött az ún. második könyv szindrómával. Bár az utolsó fejezeteket nagyonis élveztem, de a könyv első háromnegyedével kapcsolatos érzéseim miatt nehéz kiemelnem, hogy mit élveztem a történetben anélkül, hogy bármit is elspoilereznék. Kezdjük azzal, ami először megragadta a figyelmemet.

Ahogy az első könyvben is, ebben is tetszett a stílus; Suri írása kísértetiesen gyönyörű, minden sorával magával ragad. Olyan kevés szóval ír le olyan sok mondanivalót, hogy szinte csontig hatol, és néhányszor meg is borzongtam a könyv olvasása közben. A vágyakozást is remekül érzékelteti, természetesen különösen Malini és Priya között.

Hate me, Malini. Hate me and live. I can love enough for the both of us.

Az előző könyvet átitató feszültség és várakozás határozottan visszatért a történet végén. Olyan gyorsasággal szívtam magamba az utolsó fejezeteket, ami még engem is meglepett. Nyilván nem szertnék túl sokat elárulni a történésekről, de az utolsó rész szinte teljesen kárpótolt a könyv első 80%-a alatti, már-már közömbös érzéseimért, és nem tudom kihangsúlyozni, hogy ez a kijelentés mekkora súllyal bír.

Más esetben, ha ennyire élvezek egy befejezést, akkor hajlandó lennék szemet hunyni a negatív érzéseim felett. Sajnos azonban nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy az eleje mennyire vontatott. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy lassú fantasy, de a könyv első felén való túljutás majdnem akkora erőfeszítést igényelt, mint Malininek szembenézni a bátyja hatalmas túlerejével a harcmezőkön. Szinte olyan érzés volt, mintha Suri az első felében nem tudta volna, hogy mit kezdjen Priyával és Malinivel, így több tíz oldal telik el úgy, hogy igazából semmi sem történt. Noha egy darabig szórakoztató volt olvasni, ahogy Malini azon morfondírozik, miként őrizhetné meg követői hűségét, számomra elég hamar unalmassá vált. Bár Bhumika történetszála kellően feszült volt ahhoz, hogy megtörje a monotóniát, ezek a kis kitekintések túl rövidek voltak ahhoz, hogy fenntartsák a bizsergést és a várakozást.

Nem tudom, hogy én tehetek-e erről, mert nem olvastam újra az előző részt, és ezért előfordult, hogy nem emlékeztem az összes szereplőre és a történetük részleteire, vagy a világ és a mágikus rendszerek újdonsága egyszerűen elkopott az évek során.

Bármennyire is úgy érzem, hogy többnyire most csak panaszkodok, közben továbbra is nagyra értékelem a sorozat középpontjában álló, két nő közötti kapcsolatot. Ez a két könyv azon kevés high fantasy művek közé tartozik, amelyek középpontjában nőket szerető nők állnak, ráadásul a szerző remekül ábrázolja ezt. Ezúttal a Malini és Priya közötti romantikus kapcsolatot kevésbé éreztem erőltetettnek. Priya ezúttal is egy két lábon járó rejtélynek tűnt számomra, és szerintem még saját maga számára is, ahogy küzd a Malini iránti szerelmével, és azzal, hogy ez gyakran szöges ellentétben áll azzal, amit a saját hazájáért és hitért kellene tennie. Suri remekül mutatja be vezetői szerepük összetettségét és vágyaik összeférhetetlenségét.

Senkit sem szeretnék lebeszélni arról, hogy elolvassa ezt a könyvet, különösen, ha tetszett az első könyv és esetleg még nem olvastad volna a folytatást. Csak szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ha először unalmasnak találja, akkor nincs egyedül! Ugyan időnként úgy érződhet, hogy ez a könyv csupán felvezetés a trilógiát lezáró harmadik könyvhöz, a befejezés mindenképpen kifizetődőnek bizonyult, úgyhogy kérek mindenkit, hogy igenis küzdje át magát az első kétszáz oldalon.

Bár eleinte lassú, a The Oleander Sword olyan intenzív befejezéssel zárul, hogy alig lehet letenni a könyvet. Imádtam a stílust és a karaktereket, és már alig várom a trilógia utolsó könyvét, amelyre már nem is kell olyan sokat várni, hiszen a tervek szerint 2024. november elején jelenik meg. Ha szeretted a The Jasmine Throne-t, szerintem a The Oleander Sword sem fog csalódást okozni!

MOLY.HU | GOODREADS | HIVATALOS HONLAP

The Lotus Empire

A szerzőről