Ajánló – Someone You Can Build a Nest In
Írta: John Wiswell
Kiadó: DAW, 2024
Műfaj: Fantasy, horror, romantikus
Oldalszám: 310
Shesheshen elkövette azt a hibát, ami minden szörny számára végzetes: szerelmes lett.
Shesheshen egy alakváltó, aki amorf masszaként boldogan tengeti napjait egy romos kastély mélyén. Amikor azonban vadászok rontanak rá, hogy megöljék, testet épít magának korábbi zsákmányai maradványaiból: gerincnek jó lesz egy fémlánc, végtagoknak kölcsönvett csontok, egy medvecsapda pedig egy plusz száj is lehet.
A vadászok azonban elűzik otthonából, és egy szakadékba taszítják. A jószívű Homily talál rá súlyosan sérülten, és elkezdi ápolni – abban a hitben, hogy Shesheshen hozzá hasonlóan ember. Homily gondoskodó és kedves, ideális társ lenne… vagy inkább ideális fészek, amiben Shesheshen lerakhatná petéit, hogy azok belülről falják majd fel. Csakhogy miközben közelebb kerülnek egymáshoz, Shesheshen rájön: az emberek egészen máshogy gondolkodnak a szerelemről.
Gyűlöli, hogy titkolnia kell valódi természetét Homily elől, de amikor végre színt vallana, Homily elárulja, miért érkezett: egy alakváltó szörnyet keres, amely állítólag megátkozta a családját. Nem látta véletlenül?
Shesheshen számára a barátnője felfalása szóba sem jöhet. Ő nem átkozott meg senkit, de ha boldog jövőt akar Homilyvel, ki kell derítenie, miért hiszi a lány családja, hogy ő a bűnös. Ahogy a szörnyvadászat egyre veszélyesebbé válik, gyorsan fel kell tárnia az igazságot, különben mindkettejük élete veszélybe kerül.
És még egy ennél is nagyobb kihívás vár rá: túlélni a mérgező „anyósék” társaságát, hogy ne csak a szerelme testében, hanem vele együtt tudjon közös életet építeni.
Figyelem: Ez a könyv tele van nehéz témákkal, valamint meglehetősen részletes leírásokkal erőszakról, véres jelenetekkel, illetve mentális, érzelmi és fizikai bántalmazással.
A Someone You Can Build a Nest In tele volt meglepetésekkel. Sejtettem, hogy szórakoztató lesz, elvégre mégis csak egy fantasy-regényről van szó a szörny szemszögéből, de arra nem számítottam, hogy ennyire szívmelengető élmény lesz. Egyik pillanatban hangosan nevettem, a másikban meghatódtam, hogy mennyire aranyos a szerelmi szál (és mennyire üdítő, az aszexuális reprezentáció!).
Kezdjük azzal, hogy Shesheshen nem más, mint egy nyálkás blob, amely más élőlények (gyakran emberek) darabjait építi be a saját testébe, és teljesen tudatában van annak, honnan származik egy-egy kölcsönzött csontja vagy szerve. Szörny létére azonban meglepően sebezhető: hibernációból felébresztve gyenge és éhes, és sokszor jobban fél az üldözőitől, mint ők tőle. Meglepően őszinte és kedves is tud lenni, legalábbis, ha imádott háziállatáról, Blueberry medvéről (igen, jól olvastad), vagy a barátnőjéről van szó. Fontos azonban, hogy ez ne tévesszen meg: Shesheshen ugyanennyire dühös, erőszakos és állandóan éhes.
Bár a falubeliek suttogva beszélnek az erejéről és félelmetességéről, Shesheshen leginkább az eszére támaszkodva marad életben: megfigyeli az embereket, megtanul közöttük mozogni, keresztülhúzni a terveiket és megtéveszteni őket. Minél több időt tölt köztük – különösen Homily társaságában –, annál inkább emberivé válnak a gondolatai. És az olyan gondolatok, amelyek számára egykor teljesen természetesek voltak (például a késztetés, hogy más testébe petézzen le) egyre nehezebben egyeztethetők össze a kibontakozó románcával.
Homily szintén rendkívül érdekes karakter. Bár hatalmas empátiával rendelkezik, egyben olyan személyiség is, aki hozzászokott ahhoz, hogy feláldozza önmagát másokért. Fontos, hogy Shesheshen szeretete nem varázsütésre „gyógyítja meg” őt; ehelyett mindketten igyekeznek segíteni a másikon, a saját tempójukban haladva.
„No young woman of means has gone through her entire life without at least once surveying her opportunities and wishing for a dragon instead.”
Különösen tetszett az is, ahogyan Shesheshen szemén keresztül láthattam Homily testalkatát. A narratíva nemcsak megemlíti Homily teltebb alakját, hanem kifejezetten pozitív, tiszteletteljes módon ábrázolja. Az ilyen jellegű testpozitív ábrázolás továbbra is nagyon ritka, ezért mindig nagyra értékelem.
Bár a mellékszereplők nem voltak különösebben egyediek, a történetben betöltött szerepük működött, és jól kiegészítették a főhősöket. Shesheshen és Homily azonban egyértelműen ellopják a show-t – külön-külön is, de főleg a közös jeleneteikben.
A Someone You Can Build a Nest In nemcsak egy aranyos romantikus történet, hanem komolyabb, sötétebb témákat is érint, például a családon belüli bántalmazást: Homily retteg az anyjától, aki sosem mulasztja el a lehetőséget, hogy sértő szavakkal illesse, és kifejezze megvetését legidősebb lánya iránt. De a testvérei sem jobbak… Shesheshen lassan ráébred, hogy amit eleinte Homily veleszületett önzetlen kedvességének hitt, valójában gyakran kétségbeesett megfelelési vágy, illetve védekező mechanizmus volt, amelyet azért alakított ki, hogy csillapítsa a családja szadista viselkedését.
„All Shesheshen could do for Homily was be patient with her, and make space for her, and eventually, one day behind her back, eat her mother.”
Homily úgy érzi, mindig hasznosnak kell lennie, hogy bizonyítsa létjogosultságát, amelyet anyja folyton megkérdőjelez. Emiatt kész fájdalmat és szenvedést is elviselni, ha ezzel másokon segíthet. Amikor Shesheshen felismeri, hogy Homily családjának viselkedése valójában bántalmazás, kénytelen szembenézni saját, másokat csupán eszközként kezelő gondolkodásmódjával is. Támaszt nyújt Homilynak, és bátorítja, hogy szembeszálljon a családjával, és végre a saját szükségleteit és vágyait helyezze előtérbe.
Negatívumként azt tudom említeni, hogy azt hittem, sokkal hátborzongatóbb lesz a történet, főleg a borító alapján. Ehelyett sokkal inkább romantikus és meghitt hangulatú volt, mint vártam. Ezekkel a műfajokkal önmagukban nincs semmi baj, de a cím, illetve az a tény, hogy ebben a világban szörnyek is léteznek, mind sokkal ijesztőbb történetet sejtetett.
Összességében a Someone You Can Build a Nest In egy szokatlan szerelmi történet, amely elgondolkodtat arról, milyen is lehet egy kapcsolat, és vajon képesek vagyunk-e túlnőni azon, amit a szüleink elvárnak tőlünk.
Ezt a könyvet gyakorlatilag mindenkinek ajánlanám, mert az elolvasása után olyan érzésem támadt, hogy létezik egy hely és olyan emberek, akik elfogadnak olyannak, amilyen vagyok – akár szörnyként is –, és szerintem mindenkinek szüksége van néha arra, hogy emlékeztessék erre.
