Kritika – Gay Girl Prayers
Írta: Emily R. Austin
Kiadó: Brick Books
Műfaj: Költészet
Oldalszám: 72
Egy verseskötet, amely újra értelmezi a katolikus imákat és bibliai szövegeket, hogy erőt adjon lányoknak, nőknek és az LMBTQIA+ közösség tagjainak.
Emily Austin Gay Girl Prayers c. kötetében megjelenő játékos pimaszság nem jelenti azt, hogy a mű tiszteletlen lenne. Épp ellenkezőleg: a bibliai versek újraírásával, a queer, feminista és transz tapasztalatokat megerősítve és felemelve, Austin a másság szépségének, valamint a „különös nők” életének és nézőpontjainak ünneplésére hívja az olvasót.
Csipkelődő, frappáns sorokkal, szexuális utalásokkal, önbecsüléssel, hirtelen összeköltözős sztorikkal és fájdalmasan őszinte szerelmi vallomásokkal telepakolva ez a megtestesíti, hogy milyen melegnek lenni, magasabb cél szolgálatába állítva azt, készen arra, hogy szembeszálljon a hatalommal.
Azt le kell szögeznem, hogy ez a verseskötet eleve nem nekem íródott (nem vagyok és soha nem is voltam vallásos, és soha nem olvastam a Bibliát), de mivel az egyik kedvenc toposzom a „leszbikus apácák”, ha lehet így fogalmazni… a borítót és az alapkoncepciót annyira megnyerőnek találtam, hogy még én is kíváncsi lettem rá. Bár ne így lett volna.
Ahogy a kötet rövid leírása is ismerteti, a versek nagy része átdolgozott bibliai idézet, én azonban hiányoltam belőlük a kreativitás bárminemű formáját. Szerintem egy vallási szöveg „felmelegítése” (ha!) önmagában nem elég ahhoz, hogy a mű valóban forradalminak hasson. A verseknek reflektálnia kéne az alapul vett szövegre, miközben önmagában, különálló műalkotásként is olvashatónak kéne lenniük.
„Hail Jeff,
blessed are thou among men
and blessed is the fruit of thy seed, Judy
pray for us”
Austin azonban egyáltalán nem kísérletez a nyelvvel, a formával vagy a stílussal. Szinte minden vers azokra a Tumblr-posztként való felhasználásra kihegyezett, igénytelen verseskötetekre emlékeztet, amelyekre csak azért emlékszünk, mert üres közhelyeik miatt mémmé váltak (gondoljunk itt például Rupi Kaur műveire).
Ez sajnálatos és elszomorító, mert bár még nem olvastam őket, eddig csak jókat hallottam Austin könyveiről (Everyone in This Room Will Someday Be Dead, We Could Be Rats, és Interesting Facts About Space), és szeretném hinni, hogy képes sokkal érdekesebb, árnyaltabb megfigyelésekre, amelyeket legalább egy kicsit fennköltebben is ki tud fejezni. Itt viszont rengeteg vers egyszerűen csak Instagram captionnek tűnik, azok közül is a rosszabb félének.
„Heaven is ten girls
who take their lamps
to each other’s bed chambers
to read lesbian erotica
and make out”
Az egész kötet nagyon felszínes, mondhatni gyerekes, és nyilvánvaló volt, sem a nyelvezet, sem a tartalom terén nem volt semmi összetettség, kivéve a pár oldalanként ismétlődő formátumot (Heaven is ten girls…). Minden vers ugyanazt mondta el más szavakkal, semmit nem bontott ki igazán. Végtelenül szájbarágós, semmin nem kell elgondolkozni, mert minden szó szerint értelmezhető.
