Ajánló – A Bánh Mì for Two
Írta: Trinity Nguyen
Kiadó: Henry Holt and Co. BYR Paperbacks, 2024
Műfaj: Romantikus, young adult
Oldalszám: 224
Ho Si Minh-városban Lan folyamatosan a tökéletes gyerek próbál lenni; megbízható és segítőkész, hogy gondoskodjon özvegy édesanyjáról és a bánh mì standjukról. Titkos szenvedélye azonban az A Bánh Mì for Two, az ételekről szóló blogja, amelyet az édesapjával közösen indított, de a férfi halála óta nem frissíti.
Eközben a vietnámi-amerikai Vivi Huynh, még soha nem járt Vietnamban. Szülei ritkán beszélnek a hazájukról, amely nyilvánvalóan kísérti őket. Ezért Vivi titokban jelentkezik egy vietnámi főiskolai csereprogramra. Elhatározza, hogy kideríti, miért emigráltak a szülei, és hogy kipróbál mindent, amit kedvenc kajás blogja, az A Bánh Mì for Two oldalán látott.
Amikor Vivi és Lan útjai keresztezik egymást Ho Si Minh-városban, üzletet kötnek. Lan megmutatja Vivinek a várost, és segít neki összerakni az édesanyja történetét a foszladozó fényképek és a régi emlékek segítségével. Vivi pedig segít Lannak újra elkezdeni írni, hogy részt vehessen egy ételblogger-versenyen. És lassan, ahogy felfedezik a várost és a múltjukat, Vivi és Lan egymásba szeretnek.
A történetben fejezetenként váltakozik Lan és Vivi nézőpontja: a közös bennük, hogy mindkettőjüknek bonyolult kapcsolata van az édesanyjával. Miután váratlanul elveszítette az apját, Lan még a széltől is meg szeretné óvni az anyukáját, ezért lemond a saját életéről. Vivi pedig kétségbeesetten szeretné megismerni anyja vietnámi múltját, amiről a nő nem hajlandó beszélni, annak ellenére, hogy más tekintetben közel állnak egymáshoz.
Tetszett, hogy a könyv a különböző anya-lánya kapcsolatokat, valamint a szülők és a gyerekek szerepét vizsgálja. Mivel én magam is egyke vagyok, kifejezetten tudtam azonosulni mindkét lány konfliktusával. Az író remekül ábrázolja az állandó belső harcot, amit a saját személyiségünk és a „jó” gyerek ideáljának való megfelelés között vívunk. A társadalom többnyire a legidősebb lánygyerekek és az ő családjukkal szembeni kötelezettségeikről beszél, így üdítő volt látni, hogy itt az egyke lányok és az ő küzdelmeik kapták a főszerepet.
Mindkét lány esetében voltak mélyebb pillanatok, amikor a saját kihívásaikkal küzdöttek. Lan úgy gondolja, hogy gondoskodnia kell az édesanyjáról és a standjukról, és fel kell adnia a saját álmait. Szülei egyetlen gyermekeként tudja, hogy ha ő nem vállalja a felelősséget, akkor senki más nem fogja. De ezzel valójában csak a saját félelmeit leplezi: félelem az ismeretlentől, félelem a nagybetűs élettől, attól, hogy elveszíti az apjához fűződő emlékeit.
Vivi pedig nem érzi magát teljesen amerikainak, sem teljesen vietnáminak, és kétségbeesetten szeretne többet megtudni a családja múltjáról, de mégsem tudja ezt erőltetni, mert tisztelnie kell a szüleit. De végül megelégeli, hogy az anyja hazudik neki Vietnamról és a múltjáról, és ezt úgy oldja meg, hogy ő is hazudik, ami nem kicsit megkérdőjelezhető taktika.
Ennek kapcsán meg kell jegyeznem, hogy előfelvetés egy kicsit ostoba és nehezen hihető. Vivi egy egész félévet tölt külföldön úgy, hogy hazudik a szüleinek az úti célról. Hogyan lehetséges ez, ha a szüleinek alá kellett írniuk egy rakás papírt? Illetve valószínűleg nem ő maga fizeti a tanulmányait. Nehezen tudtam úgy tenni, Vivi képes megúszni ezt a hazugságot, amikor a szülei nyilvánvalóan részei az életének.
„kissing girls is one of the top ten reasons to be alive.”
A történet egyik kulcseleme a bevándorlói és menekült identitás. Ez akkor érződik a legerősebben, amikor Vivi felfedez néhány dolgot az édesanyja múltjából, és arról, hogy milyen lehetett számára átvészelni a háborút, majd hátrahagyni a családját, és megpróbálni átkelni az óceánon egy ladikban. Fontos pillanat ez, amikor a gyerek felismeri, hogy a szülője is egy egész ember, összetett múlttal és érzelmekkel, ahogyan ő maga is.
A szerelmi szál felettébb aranyos volt, Vivi és Lan között azonnal érezhető a szikra, de a későbbiekben egyre jobban megismerik egymást. Igazán romantikus egy olyan ember szemszögéből megismerni egy várost, akit szeretünk, és ez a perspektíva nagyon jól segített megalapozni a hangulatot. A családi problémáik mellett egyértelműen az evés és az ételek jelentették Vivi és Lan számára a közös pontot; imádtam olvasni, ahogy Lan körbevezeti Vivit a szülővárosban, és megmutatja neki a kedvenc helyeit. Persze, ahogy azt az elejétől sejteni lehetett, rengeteg szó esik a finomabbnál finomabb ételekről. Javaslom, hogy mindenki rendeljen egy kis vietnámi kaját, mielőtt leül olvasni, különben a hosszas leírások közben csorogni fog a nyála.
Ugyanakkor olvasás közben ismét felmerült bennem a kérdés, hogyan lehet a legjobb beilleszteni a fordításokat egy könyvbe, és egyáltalán kell-e, ha egy másik nyelvet is használnak. Ebben a könyvben rengetegszer megjelenik a vietnámi nyelv, nem csak az ételek kapcsán, de a legtöbb esetben a szerző nem mellékelt szó szerinti fordításokat, hanem a kontextusból kellett találgatni. Kicsit azt éreztem, hogy mivel én nem beszélek vietnámiul, és olyan vietnámi szöveget látok, ami nincs lefordítva, akkor egyszerűen átugrom azt a részt. Valamiféle köztes útra lenne szükség, amely még nem túl szájbarágós és megőrzi történet hitelességét, de egyben érthetővé teszi a dolgokat azok számára, akik nem beszélik az adott nyelvet.
Negatívumnak mondanám továbbá, hogy szerettem volna, ha a főiskolai aspektus jobban megjelenik, mert a házi feladatok említésén kívül őszintén szólva fogalmam sincs, hogy Vivi járt-e egyáltalán órákra, vagy milyen kurzusokon vett részt. Kicsit több főiskolai hangulatot vártam volna.
Végül pedig jöjjön, ami a legkevésbé tetszett: nagyon sok minden történt nagyon gyorsan. A szerelmi szál fénysebeséggel haladt előre, ami talán kárára volt annak, hogy néhány egyéb cselekményszálat jobban is ki lehetett volna bontani, vagy akár lehetett volna hosszabb a könyv, mert ez többnyire a második felében, és leginkább az utolsó fejezetekben volt különösen zavaró. A regény körülbelül három-négy hónapot ölel fel (egy félévet), de mivel az idő múlását alig említik, olyan érzésem volt, mintha az egész történet két hét, maximum egy hónap alatt játszódott volna. Emellett a legfontosabb karakterfejlődések is az utolsó pár fejezetben történtek; különösen Vivi története volt az, amely túl könnyen megoldódott és elzárult. Jobban örültem volna egy kicsit több húsba vágó megoldásnak.
Összességében, ha egy olyan fiataloknak szóló történetet keresel, amely nem csak végtelenül aranyos, miközben olyan mélyebb témákat is pedzeget, mint a családi traumák, hanem még a gyomrod is korogni fog tőle, akkor az A Bánh Mì for Two tökéletes választás.
A szerzőről
Trinity Nguyen vietnami-amerikai író, a Franklin & Marshall College-on végzett. Vietnámban született, a kaliforniai Little Saigonban nőtt fel, és úgy tanult meg angolul, hogy túl sok ifjúsági regényt olvasott, és soha nem kapcsolta ki a feliratozást. Debütáló regénye, az A Bánh Mì for Two bestseller lett az országos független könyvesboltokban, és 2024-ben Goodreads Choice Awardra jelölték. Trinity jelenleg Los Angelesben él a macskáival és az édesanyja kertjében termesztett kaktuszokkal.