Ajánló – She Gets the Girl
Írta: Rachael Lippincott, Alyson Derrick
Kiadó: Simon & Schuster Books for Young Readers, 2022
Műfaj: Young adult
Oldalszám: 384
Alex Blackwood egy kicsit önfejű, egy csipetnyi káosszal és rengeteg flörtöléssel meghintve. Tudja, hogyan kell megszerezni egy lányt. De megtartani… annál kevésbé. Molly Parker mindent teljesen kézben tart az életében, kivéve azt, hogy a félénksége miatt az anyukáján kívül nincsenek barátai. Tudja, hogy szerelmes a hihetetlenül menő Cora Myersbe. Csak… még nem beszélt vele.
Alex és Molly teljesen más világból valók, mégis ugyanarra a főiskolára jelentkeztek. De, amikor Alex, aki éppen egy csúnya (de remélhetőleg nem végleges) szakításon van túl, tudomást szerez Molly titkos szerelméről egy tanévindító buli során, rájönnek, hogy talán mégiscsak közös az érdeklődésük. Talán, ha Alex önként jelentkezik, hogy segít Mollynak megtanulni, hogyan lehet rávenni álmai nőjét, hogy beleszeressen, bebizonyíthatja az exének, hogy nem egy önző csábmester. Hogy készen áll a valódi elköteleződésre. És bár Alex az utolsó ember, akiről Molly azt gondolná, hogy megbízható lenne, nem tagadhatja, hogy Alex tudja, hogyan kell bánni a lányokkal, ellentétben vele.
Miközben azonban belevágnak az ötlépéses tervükbe, hogy rávegyék a lányokat, hogy beléjük szeressenek, mindketten elgondolkodnak azon, hogy talán ők azok, akik szerelmesek lettek… egymásba.
Bár a könyv koncepciója egyből felkeltette az érdeklődésem, elvégre még manapság is ritkák a tinglitangli, limonádé típusú leszbikus young adult könyvek, sajnos nem tudtam annyira élvezni, mint reméltem, és a figyelemfelkeltésre szolgáló enemies-to-lovers kategorizálást is túlzásnak tartom.
De kezdjük először a pozitívumokkal. Furcsán hangozhat, de nagyra értékelem, hogy ez a könyv olyan volt, mint a heteroszexuális románcok többsége. Nem volt utalás homofóbiára, nem volt kérdés, hogy furcsa-e belezúgni egy lányba, nem voltak nagy coming out pillanatok. Csak egy átlagos szerelemi történet volt, ami bárkivel megeshetne. Őszintén szólva számomra ez kimondott felüdülés volt, tekintve, hogy milyen gyakran kerül elő a homofóbia a hasonló könyvekben… és bár sokszor indokolt kitérni rá, ebből a történetből egyáltalán nem hiányzott.
Különösen tetszett Molly karakterfejlődése is; ahogy rájött, hogy ő volt az, aki a saját bizonytalansága miatt nem engedte közel az embereket magához. Ráeszmélt, hogy a bizonytalanságai miatt másokról is igazságtalan feltételezésekbe bocsátkozott (de erre később még visszatérünk). Többnyire végig azt a hatást keltette, hogy a karaktere számára ez egy teljesen reális fejlődés. Nem csoda, hogy a görkorcsolyás jelenet volt a kedvencem – szinte láttam magam előtt –, mert Molly végre magabiztos és vezető szerepet vett fel a saját pályáján.
Üde színfolt volt továbbá, hogy egy felnőtt közbelépett és segített egy komoly helyzetben. Sok YA regény azt akarja, hogy a karakterek mindent maguk csináljanak, elvégre a fiatalok (akik szinte még gyerekek) nem szeretnek segítséget kérni, de néha szükség van egy szülői figurára, aki segít nekik megérteni, hogy nem kell egyedül szembenézniük a világgal. Alex főnöke jó példa volt erre. Kiállt mellette, amikor zaklatták, és szerencsére ott volt akkor is, amikor Alex megtudta, mi történt az anyukájával.
Most pedig térjünk át arra, ami nem tetszett, mert sajnos abból sokkal több volt. Először is, ez egyéni preferencia, de én egyszerűen ki nem állhatom a rosszul kivitelezett E/1 nézőpontot. Ha nem nagyon konkrét szándékkal történik, a végén mindig nagyon természetellenesnek érzem, és nagyon kiragad a történetből. Ennél a könyvnél is ez volt a helyzet.
„Some things have to fall apart because they don’t belong together, but some things belong together so much they could never break.”
Bár a történet aranyos volt, de egyben rendkívül kiszámítható is. Megértem, hogy egy gyakori romkom-toposzt követ, de nem igazán tett hozzá a műfajhoz, és emiatt őszintén szólva eléggé felejthető. Mondhatni olyan volt, mint egy Hallmark-film. Ahogy az elején megjegyeztem, ezt bizonyos szempontból értékelem: Jó olyan LMBT-könyveket látni, amelyek nem csinálnak nagy ügyet a szexuális orientációból. Valószínűleg több tízezer hasonló hetero könyv létezik, így mondhatni üdvözlendő, hogy az LMBT-románcokkal is kezdünk eljutni ide. Főleg, hogy milyen nehéz hasonló leszbikus filmeket és sorozatokat találni (amiket nem kaszálnak el egy évad után). De ugyanakkor maga a könyv egy kicsit olyan semmilyen volt. Talán egy kicsit több mélység nem ártott volna.
Ebből kiindulva a karakterek problémái sem különlegesek. Az alkoholista szülő mostanában rendkívül népszerű a hasonló történetekben, különösen az enemies-to-lovers toposz esetében… valószínűleg azért, mert a szerzők egyszerűen nem tudnak másra gondolni, amivel a főszereplő gonosz viselkedését mentegethetnék.
A Molly anyukájával kapcsolatos problémákat szintén erőltetettnek éreztem. Úgy tűnt, hogy az anyukája csak azért gyűlölete a saját kultúráját, hogy Molly kevésbé kedves cselekedeteit is lehessen mivel magyarázni. Ez az egész probléma a semmiből bukkant elő és csak párszor került szóba—mintha a szerzők később adták volna hozzá a történethez. Mivel Molly anyukája sokáig szinte tökéletesnek tűnt, talán úgy érezték, hogy kellett egy ok, amiért Molly egy kicsit eltávolodott tőle. De őszintén szólva már adott volt ez az ok, amit tovább is vihettek volna. Elvégre a szülőknek nem szabadna legjobb barátoknak lenniük a gyerekeikkel, és az egészségtelen kötődés nagyon is valós probléma. Sokkal jobb lett volna, ha a szerzők ezt fejtik ki a koreai származás jelentette probléma helyett. Ironikus módon egyben olyan volt, mintha ettől eltekintve kerülték volna az ázsiai kultúra említését… kivéve, amikor szóba jött a boba tea vagy a koreai ételek, ami valljuk be, nem feltétlenül a legfontosabb kulturális szempont.
A könyv eleje kimondottan sokat foglalkozik a barátságokkal is. Most, hogy elkezdte a főiskolát, Molly végre barátokat akar szerezni, miután a középiskolában ez nem sikerült. Alex pedig azért akar barátokat szerezni, mert belefáradt abba, hogy nincsenek igazi, mély kapcsolatai, csak futó kalandjai. De az írók a végén ezt teljesen figyelmen kívül hagyják a romantika kedvéért. Kapunk egy jelenetet, amikor Molly meghívja Alexet egy játékestre a kollégiumába, és ez az egyetlen jele a bimbózó barátságnak. Persze egymás személyében valóban barátokra lelnek, de mivel a viszony romantikus kapcsolattá alakul, ez egy kicsit lapos. Tekintve, hogy az elején annyira hangsúlyozták a barátságok fontosságát, szerettem volna látni, hogy másokkal is fontos kapcsolatot alakítanak ki.
„If you spend your life focusing on the never, then you’ll never actually do anything.”
A két főszereplőt illetőleg: Mollyt nagyon sokszor bokszzsákként kezelik. Ha nem ő maga becsmérli saját magát, akkor valaki más. Ahogy korábban említettem, Molly kezdetben nagyon szeret ítélkezni, és mellette nagyon szeret az áldozat szerepében tetszelegni. Nagyon nehéz szimpatizálni vele, amikor szinte csak panaszkodni tud, még akkor is, amikor Alex felajánlja a segítségét. A könyv nagy részében Molly személyisége mondhatni annyiból áll, hogy szégyenlős és szorong.
Alex esetében pedig az összetett és kényes probléma ellenére sem tudatam mit kezdeni azzal, hogy folyamatosan elősegítette a saját anyukája önpusztítását azzal, hogy kérésre lenullázta az amúgy is üres bankszámláját, pedig tudta, hogy ismét alkoholra fog menni a pénz. Nem gondoltam ettől jószívűnek vagy szerethetőbbnek.
A kettejük közötti szerelmi szál bár a kezdetektől fogva egyértelmű – elvégre már maga a könyv címe és leírása is elárulja, hogy mi lesz a vége –, mégis vannak fenntartásaim. Alex az első találkozásuktól kezdve apró megjegyzéseket tesz Mollyra, kezdve attól, hogy milyen fagyasztott joghurt a kedvence, egészen addig, hogy szeret görkorcsolyázni (ezzel mégis mi a baj?). Nem érdekli, hogy Molly elkésik miatta az órájáról, kritizálja a ruháit, és úgy tűnik, nem érti, hogy Mollynak valóban nehézséget okoz a szocializáció. Őszintén szólva, teljesen olyan, mint amikor azt mondják, hogy az óvodában egy fiú azért húzza meg egy lány copfjait, mert tetszik neki. Nagyon nehezen tudtam túllépni ezen, különösen azért, mert mint tudjuk, Mollynak hihetetlenül alacsony az önbecsülése, és elég furcsának találtam, hogy Alex ezzel a viselkedésével valahogy eléri, hogy Molly magabiztosabbnak érezze magát ahelyett, hogy csak rosszabbul érezné magát.
A két legfontosabb mellékszereplő tekintetében a történet végére nem éreztem mást, csak sajnálatot. A könyv elején Alex exe, Natalie tűnt a legérettebb és legértelmesebb karakternek, vele tudtam azonosulni a legjobban, pedig nem sok szót kapott. A végére mégis főgonoszt csináltak belőle, látszólag csak azért, hogy Alex – aki az egész kapcsolatuk alatt meglehetősen rosszul bánt Natalie-val – jobb színben tűnjön fel és egyértelmű legyen, hogy miért Mollyt választja. Amikor pedig Cora (aki semmi rosszat nem tett, végig magát adta, és nem tehet róla, hogy Molly fejében csak az elképzelt, idealizált változata létezett) végre bevallja, hogy többet érez Molly iránt, mint barátság, de elutasítással találkozik, nem tudtam nem arra gondolni, hogy mennyire manipulatív és önző volt az egész ötlépéses terv.
Lezárásként hadd engedjek meg még egy apró szőrszálhasogatás: A könyv tele van klisékkel. Az egyik jelenetben feltűnik egy lány, aki sapkát és kockás inget hord… szóval biztos, hogy meleg (jó, ez igaz rám is…)! Corának orrpiercingje van, ebből is látszik, hogy meleg! Alex minden ujján gyűrűt hord, elvégre meleg (jó, ez is igaz rám…)!
Összességében szerintem a téma túl komoly és bonyolult ahhoz képest, hogy milyen könnyen kezelték és zárták le a történetet. Lehet, hogy Alexnek alkoholista az anyja, és sok évnyi traumát kell feldolgoznia, de végül összejött az egyik első emberrel, akivel a főiskolán találkozott, szóval a többi már nem számít. Lehet, hogy Molly az anyukája mélyen gyökerező, internalizált rasszizmusával küzd, és végre legyőzi a nyomasztó magányt, de most olyasvalakivel randizik, aki eddig többnyire csak piszkálta, szóval minden megoldódott. A könyv mondanivalója egyszerűen teljesen félrement. Így elsősorban azoknak ajánlom, akik csak több könnyen olvasható queer romkomot keresnek. Nem hiszem, hogy újra el akarnám olvasni, mert egyszerűen nem volt benne túl sok minden, ami igazán kiemelkedett volna.
A szerzőkről
Rachael Lippincott a Five Feet Apart c. New York Times bestseller társszerzője. A Pittsburghi Egyetemen szerzett angol szakos diplomát. A pennsylvaniai Bucks megyéből származik, jelenleg Pittsburghben él feleségével és kutyájukkal, Hankkel.
Alyson Derrick a pennsylvaniai Greenville-ben született és nőtt fel, egy olyan városban, ahol az szelektív kukák helyett égetőhordókat használnak. Miután Pittsburghbe menekült, ahol angol szakon szerzett diplomát, Alyson saját mozgó büfét nyitott, de hamarosan rájött, hogy sokkal jobban szeret történeteket mesélni, mint sajtos szendvicseket osztogatni. A She Gets the Girl c. New York Times bestseller társszerzője. Alyson jelenleg Pennsylvaniában él feleségével és kutyájukkal, Hankkel.