Ajánló – The Safekeep
Írta: Yael van der Wouden
Kiadó: Avid Reader Press, 2024
Műfaj: Történelmi fikció
Oldalszám: 272
Egy ház nagy kincs…
1961-et írunk, és hollandiai Overijssel tartománya csendes. A bombák krátereit betemették, az épületeket újjáépítették, a háború valóban véget ért. Isabel magányosan él néhai édesanyja vidéki házában, és meggyőződése, hogy élete éppen úgy van rendjén, ahogy: szigorú rend és fegyelem határozza meg minden napját. Ám minden felborul, amikor a bátyja, Louis, bemutatja esetlen új barátnőjét, Evát, és megkéri Isabelt, hogy egész nyáron lássa vendégül.
Eva Isabel szöges ellentéte: későn kel, hangosan járkál a házban, és olyan dolgokhoz is hozzáér, amikhez nem lenne szabad. Isabelben mindez dühből táplálkozó megszállottságot ébreszt, és amikor itt-ott elkezd eltűnni egy apróság – egy kanál, egy kés, egy tál – a gyanú egyre jobban elhatalmasodik rajta. A nyár fullasztó csúcspontján Isabel paranoiája megszállottsággá, majd rajongássá alakul – és ez egy olyan felfedezéshez vezet, amely mindent szétfoszlat, amiben valaha hitt. Lehet, hogy a háború mégsem ért teljesen véget, és sem Eva, sem pedig a ház, amelyben élnek, nem az, aminek látszik.
Szinte el sem hiszem, hogy ez a könyv az írónő első regénye, mert egyszerűen fantasztikus volt. Olyan remek fordulatokkal lepett meg, amelyeket egyáltalán nem láttam előre, utána mégis teljesen logikusnak tűntek. Szinte azt kívántam, bárcsak hosszabb lenne a történet, annyira magával ragadtak a szereplők és a hangulatos helyszín.
Az 1960-as évek Hollandiájában a második világháború következményei a felszín alatt rejtőznek; figyelmen kívül hagyva, szándékosan elfeledve. Isabel és Eva története azonban felszínre hozza az emberi kapzsiságot, valamint azt a képességet, amivel az emberek egyszerűen elzárkóznak vagy fel sem hajlandók ismerni a háború valóságát és tragédiáit. Miközben sok család mindent elveszített, mások kihasználták ezt.
Szinte nem is szeretnék többet írni róla, hogy ne rontsam el az olvasás élményét. Ez a regény egyszerre szól a világban betöltött helyünkről, a hovatartozásról, a birtoklásról és a történelemről. A történet lassan bontakozik ki, de telve van feszültséggel, szenvedéllyel, szeretettel és gyűlölettel. Tele van titkokkal és csúf igazságokkal, és ahogy megismerjük ezeket, ráébredünk, mennyire fantasztikusan kidolgozottak Isabel és Eva karakterei, és mennyire ügyesen rejtik el valódi énjüket mások, de még saját maguk elől is.
„She had made the kitchen a lovely place. Isabel could cry at it: at how a room could be made, and left behind, and turn terrible by way of absence. How a space could miss a person.”
Isabel mindennapjait megszokott rutinok határozzák meg, ám ezek mögött állandó gyanakvás húzódik: mániákusan számolgatja és ellenőrzi az evőeszközöket és más háztartási tárgyakat, miközben a házvezetőnő is a bizalmatlan tekintetének célpontjává válik. Különösen tetszett, ahogyan Van der Wouden finoman, mégis érzékletesen ábrázolta Isabel neurodiverzitását, és ahogyan fokozatosan lebontotta azt a szigorú keretrendszert, amely addig körülvette őt, lehetővé téve, hogy megtapasztalja az élet gazdagságát.
A két nő karaktere élesen eltér: társadalmi hátterük különböző, Eva merész, harsány és szókimondó, Isabel pedig nem is lehetne visszafogottabb. Így érthető, miért viseli Isabel egyre nehezebben, hogy Eva túlzottan otthon érzi magát. Isabel és Eva kapcsolata annyira feszült, hogy néha úgy éreztem, félre kell néznem.
„She thought: I can hold you and find that I still miss your body. She thought: I can listen to you speak and still miss the sound of your voice.”
Az írónő stílusa rendkívül hangulatos, a helyszín megalapozására is nagy figyelmet fordít: a tágas, nyikorgó ház és kert szinte önálló szereplővé válik. Különösen a párbeszédek tetszettek, és az, ahogyan Van der Wouden a gesztusokat és szokásokat ábrázolta; mind hihetetlenül élethűnek tűnt, és minden pillanatot, minden beszélgetést könnyedén el tudtam képzelni. Tökéletes az egyensúly is: a szereplők érzelmei sosem tűnnek túlzottnak vagy hiányosnak, a cselekmény pedig sosem érződik túl gyorsnak vagy túl lassúnak.
Összességében a The Safekeep egy lassú, mégis rendkívül lebilincselő és érzelmekkel teli történelmi regény. És bár pár kivétellel a szereplők az elején kifejezetten ellenszenvesek voltak, mégis olyan mesterien vannak megírva, hogy képtelen voltam nem elmerülni a lebilincselő történetben.
