Ajánló – Mere
Írta: Danielle Giles
Kiadó: Mantle, 2025
Műfaj: Történelmi fikció, horror
Oldalszám: 384
Norfolk, Kr. u. 990. Mélyen a lápvidéken, egy hatalmas és veszedelmes mocsár által elzárva él egy apácarend. Szigorú szabályok között, Sigeburg apátnő vaskezű vezetése alatt követik Isten útmutatását, és ápolójukra, Hildára támaszkodnak, ha gyógyításra van szükségük.
Ám amikor a mocsár elnyel egy fiatal szolgát, Sigeburg hatalma meginog, és Hilda hamar ráébred, hogy a láp sötétebb és átkozottabb titkokat rejt, mint valaha is gondolta volna.
Ekkor lép színre az öntudatos Wulfrun nővér, aki nemrég érkezett a kolostorba, és most azt állítja, átok ül rajta, és változásra van szükség. Vajon Wulfrun szent vagy inkább kígyó? Hilda számára Wulfrun egy jel, amely minden tűznél fényesebben és bátrabban ragyog – egy jel, amit képtelen figyelmen kívül hagyni…
A történet a 10. századi Kelet-Angliában játszódik, egy elszigetelt, lápokkal körülvett apátságban, ahol a természeti környezet ugyanúgy nyomasztó és fenyegető, mint néhány karakter. Giles kivételes érzékkel építi fel ezt a fojtogató, baljós atmoszférát, amely már a regény első oldalaitól kezdve érezhető, és fokozatosan egyre nehezebbé válik.
A Mere középpontjában nemcsak egy zárt vallási közösség áll, hanem azok az erők – emberiek és természetfelettiek egyaránt – amelyek lassan, de egyre biztosabban kezdik megosztani a kolostort. A hatalomért folytatott harcok nemcsak az apátság vezetői között zajlanak, hanem a régi hitvilág és a kereszténység ideológiai összeütközése is megjelenik, sokszor a felszín alatt, de annál nagyobb súllyal. A regény folyamatosan megkérdőjelezi, hogy a fenyegetés valójában belülről fakad-e, vagy a láp sötét mélye rejti a valódi borzalmat.
Ugyanakkor ez a regény nem csupán a félelemről szól: központjában egy kapcsolat és egy közösség áll – és arról mesél, hogyan reagál ez a közösség, amikor nyomás alá kerül.
A Mere narrátora Hilda, a kolostor gyógyítója, aki egyben a történet egyik legösszetettebb karaktere is. Hilda egy helyi nemes törvénytelen gyermeke, és az apátság falai között nőtt fel. Sajátos, a hagyományoktól eltérő módszerei gyakran szemben állítják őt az apátnővel és annak buzgó híveivel. Ugyanakkor ezek a különbségek közelebb hozzák őt Wulfrunhoz – és a regény középpontjában az ő egyre szorosabbá váló kapcsolatuk áll, amely lassanként a közösség legrosszabbul őrzött titkává válik.
„I feel no evil in it. No good either. It is vast and old and slow.”
Hilda és Wulfrun kapcsolata tele van feszültséggel, érzéki, és az írónő erőteljes, durva nyelvezettel ábrázolja. Giles nem kerüli el a nyers testi valóság bemutatását – ezek az intim pillanatok éles kontrasztban állnak a kolostor szigorú, elnyomó légkörével, még inkább kiemelve a két nő közötti kapcsolat fontosságát és tiltott voltát.
A regény mindemellett részletes képet ad a korabeli életről. Nem egy pörgős történetről van szó, hanem a középkori élet ritmusához és az évszakok váltakozásához igazodva, lassabb tempóban bontakozik ki – de ez tökéletesen illik a hangulathoz. Így az írónőnek lehetősége van mélyebben kibontani a szereplők jellemét. Ez a fokozatosság nem lassítja, hanem épp ellenkezőleg, feszültséggel tölti meg a cselekményt, amely így egyszerre lesz történelmi látlelet és mélyen atmoszferikus, hátborzongató elbeszélés.
Ebben az aprólékosan kidolgozott életképen nincsenek egyértelmű hősök vagy gonosztevők – a valódi borzalmat az jelenti, hogy amikor a dolgok egyre rosszabbra fordulnak, az apácáknak szinte semmilyen lehetőségük nem marad. A szereplők bármit is próbálnak tenni, minden lépésüknél falakba ütköznek, mígnem végül hatalmas áldozatokat kell meghozniuk. A szerző mélyrehatóan vizsgálja a nők hatalmát és a nők közötti kapcsolatokat, gyakran megkérdőjelezve a középkori apácákról élő hagyományos elképzeléseket. Arra is rávilágít, mi történik, amikor a nők egymás ellen fordulnak, és milyen ereje van az összefogásnak egy olyan környezetben, ahol ritkán esik szó erről.
A légkör nyomasztó és baljós, a lápvidék egyszerre funkcionál védelmezőként és szörnyetegként; folyamatos, kúszó jelenléte lassan felemészti a földeket, az épületeket, és mindig ott a veszély: bármelyik szereplő bármelyik pillanatban meghalhat és a tragikus végkimenetel elkerülhetetlennek tűnik. Giles azonban sosem árulja el, merre tart a történet – így a befejezés, amely meglepő és mégis teljesen indokolt, méltó zárása az eseményeknek.
A Mere egy lenyűgöző regény, amely még a befejezés után is sokáig ott marad az olvasó emlékezetében. Annyira hangulatos, hogy szinte kézzel foghatóvá válik a kolostort körülvevő mocsár áradásai okozta klausztrofóbia és elszigeteltség érzése. Számomra a reményről, a túlélésről és a szeretetről szólt. Baljós, sötét és lebilincselő, és rendkívül élveztem. Mindezek mellett mérföldekkel jobb, mint Lauren Groff hasonló témájú Matrix című könyve. Ha kedveled a történelmi regényeket, ez a könyv biztosan tetszeni fog.