Ajánló – Atmosphere
Írta: Taylor Jenkins Reid
Kiadó: Ballantine Books, 2025
Műfaj: Romantikus, történelmi fikció
Oldalszám: 352
Joan Goodwin amióta az eszét tudja, a csillagok megszállottja. Visszafogott és megfontolt alkat, aki elégedett az életével: fizikát és csillagászatot tanít a Rice Egyetemen, és szerető nagynénje a rendkívül éles eszű unokahúgának, Francesnek. Egészen addig, amíg meg nem lát egy hirdetést, amelyben a NASA női tudósokat keres a Space Shuttle programjához. Ekkor Joanban hirtelen fellángol a vágy, hogy ő is azon kevesek közé tartozzon, akik elhagyják a Földet.
1980 nyarán több ezer jelentkező közül választják ki, és Houstonban, a Johnson Űrközpontban kezdi meg a kiképzést egy kivételes csapat tagjaként; köztük van Hank Redmond Top Gun pilóta és John Griffin tudós, akik még a legnagyobb nyomás alatt is nyugodtak maradnak; Lydia Danes, küldetésszakértő, aki túl keményen dolgozott ahhoz, hogy udvarias legyen; a melegszívű Donna Fitzgerald, aki saját titkaival küzd; és Vanessa Ford, a karizmatikus és titokzatos repülőmérnök, aki bármilyen motort képes megjavítani és bármilyen gépet elvezet.
Ahogy az újonc űrhajósok váratlan barátságokat kötnek és megkezdik a felkészülést első küldetéseikre, Joan olyan szenvedélyre és szerelemre talál, amelyre sosem számított. Az újfajta látásmód miatt mindent megkérdőjelez, amit eddig a világegyetemben elfoglalt helyéről gondolt.
Aztán 1984 decemberében, az STS-LR9 küldetése közben, egyetlen pillanat alatt minden megváltozik.
Először is, tegyünk tisztába valamit: igen, ez a regény az 1980-as években játszódik, és az űrsikló program is fontos szerepet kap. Részben. De ha űrkalandra számítasz, nem ez lesz a könyv fő fókusza. Ez elsősorban egy szerelmi történet. A történet középpontjában a szereplők és az egymással való kapcsolataik állnak. Az űr inkább csak háttérdíszlet.
Ami engem a leginkább meglepett, az nem is a technikai részletek voltak az űrutazással kapcsolatban (bár ezek pont olyan mértékben voltak jelen, amennyire kellett), hanem az, mennyire személyesnek hatott az egész történet. Joan hangja annyira hiteles, hogy én is vele együtt mentem át az érzelmek teljes skáláján: rémület, bátorság, csodálkozás, bizonytalanság, kíváncsiság – és ettől lett teljesen emberi.
Joan az egyik legrokonszenvesebb főszereplő, akivel az utóbbi időben találkoztam. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne összetett karakter vagy hibátlan személyiség, de összességében egy kedves, jóindulatú ember, aki igyekszik helyesen cselekedni. Ezt nagyon tiszteltem benne, és egyben üdítő is volt ilyen szereplőről olvasni.
„Bravery is being unafraid of something other people are afraid of. Courage is being afraid, but strong enough to do it anyway.”
Odaadó nagynénje a kis Francesnek, sőt sok tekintetben a pótanya szerepét is betölti, mivel Frances édesanyja szinte alig vesz rész az életben saját önzősége miatt. Joan és Frances kapcsolata rendkívül megható volt. Ritkán olvasni olyan történeteket, ahol egy nagynéni-unokahúg kapcsolat van a középpontban, és ez kifejezetten tetszett. Rengeteg őszinte és igaz megállapítás hangzik el arról, milyen keserédes látni, ahogy a gyerekek felnőnek.
Persze a történet kulcsfontosságú része Joan és a többi asztronautajelölt űrutazása. A NASA-hoz kapcsolódó jelenetek, mind az előkészületek, mind az űrben töltött idő lenyűgözően részletgazdagok voltak; egyértelmű, hogy Taylor Jenkins Reid komolyan utánajárt a témának. Az 1980-as évek miliője is különleges hangulatot adott a regénynek, igazán jó kiegészítője volt a történetnek. Az írónő például külön playlistet is készített mellé, amelyet itt tudtok meghallgatni.
Emellett természetesen a történet egyik legfontosabb mozgatórugója a szerelmi szál. Joan korábban sosem mutatott különösebb érdeklődést romantikus kapcsolatok iránt – mint kiderül, talán csak rossz helyen kereste a boldogságot. Amikor azonban megismerkedik V0anessával, egy másik űrhajósjelölttel, minden megváltozik, és hirtelen minden értelmet nyer. Minden apró pillanat kettőjük között jelentőséggel bírt, és TJR igazán nagy mestere annak, hogyan lehet felépíteni az ilyen érzelmi feszültséget. Hittem bennük. Szurkoltam nekik. Többször is elérzékenyültem a kapcsolatuk miatt, és ez érintett meg leginkább az egész könyvben.
„In all of her time spent watching others, she hadn’t picked up on this part of falling in love, that someone could look at you as if you were the very centre of everything. And even though you knew better, you’d allow yourself a moment to believe you were worthy of being revolved around, too.”
Joan coming outja, valamint az ő és Vanessa között kibontakozó szerelem nagyon őszinte és megindító. Már az első perctől érezhető, miért passzolnak ennyire egymáshoz. Ugyanakkor a kapcsolatuk rendkívül bonyolult – nemcsak a kor miatt, hanem a munkájukból adódóan is. Kénytelenek titokban tartani a viszonyukat, ami állandó feszültséget jelent. Így a kapcsolatuk egy lassú, perzselő keringés valami tiltott, törékeny és sorsfordító dolog körül. Egy olyan szerelmi történet, amely éveken át tartó vágyakozáson, áldozatokon és azon a sok kimondatlan dolgon alapul, amit azért nem mondunk ki, mert csak így lehet túlélni a világban, amiben élünk.
A regény megjelenése előtt Taylor Jenkins Reid nyilvánosan is vállalta, hogy biszexuális (bár sajnálatos, hogy ezt részben külső nyomás miatt is tette, mivel sokan kritizálták, hogy egy általuk heteroszexuálisnak vélt szerző queer karakterekről ír), és elmondta, hogy a könyv megírása során lehetősége volt egy eddig rejtett oldalát is kifejezni. Az identitás témája valóban központi szerepet kap a regényben.
És sajnos jelenleg is olyan időket élünk, amikor a nők jogai ismét kezdnek kérdésessé válni. A nyugati világban az LMBT+ közösség csak nemrégiben harcolta ki a jogot arra, hogy szabadon szerethessenek. Most azonban ezek a jogok is újra veszélybe kerültek a jobboldal és az álkereszténység miatt.
Az Atmosphere egy olyan korszakban játszódik, amikor a nők épp csak lehetőséget kaptak, hogy űrhajósként bizonyítsanak. A NASA ugyanakkor rendkívül szigorú erkölcsi elvárásokat támasztott velük szemben, amelyek gyakran nem egyeztek meg a nők társadalmi jogaival. A programban részt vevő nők úgy érezték, túl kell szárnyalniuk férfi társaikat, ha el akartak érni valamit. Szomorú, hogy a nők jogai ismét támadás alatt állnak — épp emiatt különösen releváns ez a könyv 2025-ben is.
Őszintén szólva, szerettem volna, ha hosszabb. Joan és Vanessa kapcsolata megható volt, de ugyanennyire érdekelt a tágabb szereplőgárda is; különösen Lydia, akit egyszerre utáltam és imádtam. Szívesen olvastam volna többet róla, ahogy Hankről és Donnáról is. A mellékszereplők mind lenyűgöző karakterek voltak, akik rendkívüli nyomás alatt próbáltak helytállni, és a közös kihívásaik több figyelmet érdemeltek volna.
Ritkán adok ötcsillagos értékelést, de ez most ez így is egyértelmű volt. Ez egy olyan könyv volt, amin napok óta nem tudok túllépni és biztos vagyok benne, hogy most csak egy mogyoróvajas-lekváros szendvics és egy eperturmix tudna segíteni rajtam.
